Élő Kolozsvári Rádió

Ákos: a boldogságom kulcsa az elégedetlenségem

Tudja, hogy Kolozsvár pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, és szurkol, hogy ez összejöjjön, hisz jót tenne a helyi magyarságnak és a többségi nemzetnek is – nyilatkozta Ákos a Kolozsvári Rádiónak adott exkluzív interjújában, koncert után, fáradtan, de mégis energikusan. A szervezők szerint 35-40 ezer fős közönség vett részt Ákos koncertjén, amely az ilyenkor megszokott másfél helyett több, mint két órát tartott.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

A Szent Mihály templom tövében viszonylag ritkán van az embernek módja játszani. A védőszentem Szent Mihály, a Szent Mihály imát mondjuk minden koncert előtt. Évtizedek óta ez egy általános rituálénk.

Rendkívül hálás vagyok a ma esti koncertért, a sorsomért, minden koncertért. Minden koncert után hálát motyogok az Úr Istennek, hogy ebben a szép hazában tett le énekelni, hogy a magyar nyelven, egy ilyen gyönyörű, organikus nyelven, amit én az angyalok nyelvének tartok, ezen élhetek, gondolkozhatok, szerethetek, írhatok. Bármilyen patetikusan hangzik, én ezt így élem meg.

Rengeteg ember elindul ezen az úton, amin én, és lehet, hogy ugyanúgy dolgozik, mint én, vagy többet dolgozik, mint én, és nem ér el ilyen sikert – ez egy majdnem túlzó kegyelem.

Vannak boldog pillanataim, a boldogság nem bír állandó lenni, meg én elégedetlen típus vagyok, azt szoktam mondani, hogy a boldogságom kulcsa az elégedetlenségem. Az elégedett ember másképp boldog, én azt hiszem, addig fogok élni, amíg van módom új ötletekre.

A beszélgetés az alábbi linken hallgatható meg:

 

(Papp Levente)

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 22, 08:41 / actualizat: 2016 augusztus 23, 10:26

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hangoló péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:40

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke...

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától
Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 11:58

Mesenapra néptánc a Heltainál

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a Magyar Népmese Napját. Ennek apropóján, harmadszor szervezik meg a...

Mesenapra néptánc a Heltainál