Élő Kolozsvári Rádió

15.TIFF: Ha szerda, akkor magyar filmek

A kolozsvári 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon egy nap mindig a magyar filmekről szól. Ez nem azt jelenti, hogy az alkotásokat egyetlen alkalommal vetítik, hanem azt, hogy a szerdai vetítéseken találkozni lehet a művészekkel, este pedig gulyás és Unicum mellett folytatódik a kötetlen beszélgetés. Idén a zárópillanatot kiköltöztették a gyalui várkastélyba, ahol a Bagossy Brothers Company és a Republic együttes is fellépett. Ugyancsak itt vetítették Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét. Lévén, hogy az utóbbi években folyton veri az eső a TIFF-et, és ez idén sem volt másként, kevesen vállalkoztak a szerda esti kiruccanásra. Az alkotókat azonban mind Gyaluba várták, ezért néhány fontos vetítés egymásba csúszott.

Szuszámi Zsuzsa a Magyar Nap fénypontjának számító Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjét, Gergely Zsuzsa pedig Horváth Lili Szerdai gyerek című filmjére ült be.

Fekete_Ibolya_MagyarNarancs

Fekete Ibolya (fotó: Magyar Narancs)

 

Fekete Ibolya rendező:

„Negyven évesen egyszer  belenéztem a tükörbe, és az anyám nézett vissza. Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Hát én annyira más vagyok! Nem. Az ember bizonyos szempontból pont olyan, mint az anyja.”

 

 

Vecsei_Kinga_1

 

Vecsei Kinga, a „Szerdai gyerek” főszereplője:

„Ami nagyon fontos volt, hogy megtanuljam, hogy nem sajnálhatom Maját. Ettől már egy kicsit keményebb lett a karakter. Illetve azt kellett még tudnom, hogy ennek a lánynak nem igazán van veszítenivalója az életben.”

 

 

Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból – trailer

 

Horváth Lili: Szerdai gyerek – trailer

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 június 17, 17:37 / actualizat: 2016 június 21, 11:07

Harag György hagyatéka
Kontűr kedd, 2025 május 272025 május 27, 14:05

Harag György hagyatéka

Harag György rendező a folyamatos kísérletezés, megújulás színházi rendezője volt. A legnagyobbak közé tartozott, bár a romániai...

Harag György hagyatéka
Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
Kontűr szerda, 2025 május 212025 május 21, 14:43

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében

Műalkotásokkal támasztjuk alá azt a pszichológiai előfeltevést, miszerint a titkok, félelmek, féltékenységek, nárcisztikus...

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr szerda, 2025 április 92025 április 9, 17:07

Családregény és nekrológok

Nemrég megjelent Nánó Csaba író, újságíró két posztumusz kötete. A Naputazók félfikciós családregény, amelyben a szerző olasz...

Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 22025 április 2, 16:20

Mindenkié volt a színház – a miénk is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők...

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái