Élő Kolozsvári Rádió

Eb-selejtező: újabb döntetlen, ezúttal gólok nélkül

A tavaly őszi bukaresti mérkőzéshez hasonlóan, Magyarország és Románia labdarúgó-válogatottja a budapesti találkozón is osztozott a pontokon. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének hetedik fordulójában a két csapat támadói nem jártak sikerrel, a 0–0-s döntetlen pedig azt jelenti, hogy a Feröer-szigeteken diadalmaskodó északírek átvették a csoport vezetését.

A Ferencváros pályáján rendezett találkozón a román válogatott jobb labdabirtoklási aránya nem köszönt vissza az igazán veszélyes gólhelyzetek számában. Ugyanakkor a magyarok sem tudták kihasználni, hogy Szalai Ádám és Nemanja Nikolics személyében két csatárral vágtak neki a mérkőzésnek. Bernd Storck mindössze a hajrában kockáztatott, amikor Stieber Zoltán helyett egy újabb befejező embert küldött pályára, de a végeredményhez Priskin Tamás sem tudott hozzátenni.

Magyar oldalon a legnagyobb lehetőség Szalai Ádám előtt adódott. Az első félidő végén a Hoffenheim játékosa távoli bombával kínálta meg Ciprian Tătăruşanut, de a Firenzében légióskodó kapus hárította a lövést. Ahogy Király Gábor is tette Gabriel Torje tizenhatoson kívüli próbálkozásánál – a román együttes legveszélyesebb támadásáig 80 percet kellett várni.

 

Nulla plusszal” – olvasható a Gazeta Sporturilor napilap szombati számának címlapján. A bukaresti sportújság szerint Király Gábor volt a házigazdák legjobb embere, míg a románok közül Tătăruşanu, Grigore, illetve Torje kapott a magyar hálóőrrel azonos osztályzatot, vagyis hetest. „Legfeljebb a kapitány örülhet” – olvasható a mai Nemzeti Sport első oldalán. A magyarországi lap fantasztikus hangulatról, hatalmas csatáról ír, ugyanakkor sportszerűen megjegyzi: „Szalai Ádáméknak voltak lehetőségeik, de túlzás lenne azt állítani, hogy péntekig a csoportot vezető rivális fölé nőtt volna válogatottunk.”

Ami a szövetségi kapitányokat illeti, Bernd Storck elégedett volt a megszerzett ponttal, a német szakember a sérültekre és a nehéz felkészülésre hivatkozott nyilatkozatában. A sárga mezeseket irányító Anghel Iordănescunak inkább az tetszett, amit az első félidőben látott, szerinte továbbra sincs eldőlve az automatikus kijutást jelentő első két hely sorsa.

A budapesti Eb-selejtezőt a helyszínen tekintette meg marosvásárhelyi kollégánk, Kádár Zoltán, aki a Hangolóban elmondta, a döntetlennel mindkét fél elégedett lehet: „Mindkét válogatottnak jó ez az eredmény. Ha a magyar válogatott kikapott volna, akkor nagyon távol került volna továbbjutást érő helyek valamelyikétől. A román válogatott pedig partiban van akár az első helyért, de továbbra is sűrű a mezőny az élen. Most jön az északírek elleni mérkőzés, ami sok mindent lerendezhet.”

Az MTI beszámolója alapján a magyar rendőrség több mint ötven személyt állított elő rendbontások miatt. Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22-őt pedig szabálysértési őrizetbe. A rendbontók közül 15-en sérültek meg, a rendőrség állományából 23-an, utóbbiak közül többeket kórházban ápolnak. A garázda szurkolók 21 szolgálati járművet és egy vízágyút is megrongáltak – ismertette Csiszér-Kovács Viktória szóvivő. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak.

Szerkesztő: , 2015 szeptember 5, 17:20 / actualizat: 2015 szeptember 5, 19:51

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák