Listen Live Kolozsvári Rádió

Csodálkozhattak a szegedi paprika termesztők: a C-vitamin

Csodálkozhattak a szegedi paprika termesztők: a C-vitamin

Articol editat de bardosmaria, 12 június 2015, 16:50

Szent-Györgyi_AlbertSzent-Györgyi Albert a Budapesti Tudományegyetem orvostanhallgatójaként vett részt az első világháborúban, majd külföldön folytatta tanulmányait.  A  Cambridge-i Egyetemen megszerezte második doktorátusát, kémiából, majd az Egyesült Államokban dolgozott. Az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, megállapította összetételét, és előbb „ignose” (nemtudom-mi-cukor) majd „Godnose”-nak (Isten-tudja) névvel illette a vegyületet. Ám, mivel a tudomány nem veszi komolyan az ilyen elnevezéseket, „hexuronsavra” keresztelte az anyagot. Tudta azt is, hogy az emberi szervezetnek szüksége van erre, a molekula hiánya skorbuthoz vezethet, ám csak növények és állatok tudják előállítani. Kérdés maradt azonban, hogy miből lehetne nagy mennyiségben előállítani a vitamint, a mellékvesékből, káposztából, narancsból ugyanis csak grammokat sikerült. Szent-Györgyi Albert külföldi tanulmányútja során szinte minden növényt kipróbált, szerencse, mondhatnánk, hogy, a Szegedi Tudományegyetem professzora lett. Szeged és környéke több mint száz éve híres fűszerpaprika termő vidék, a házak oldalán lógó paprika-füzérek hozzátartoznak a városképhez. Felfedezéséről Szent-Györgyi Albert később így nyilatkozott.

paprikafüzér„Este a feleségem paprikát adott vacsorára. Nekem nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt megmondani.  Akkor jutott eszembe, hogy én ezt a növényt még sosem próbáltam ki. Azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba, ahelyett, hogy megegyem. Még aznap éjjel megtudtam, hogy a paprika a C-vitaminnak egy kincses háza. Pár héttel később másfél kilogramm vitamin volt a kezembe, addig csak ezredgramm mennyiségek voltak.”

Csodálkozhattak a szegedi gazdák, hogy a professzor szekérszámra vásárolja a paprikát! Életrajz kutatói szerint a világraszóló felfedezés kicsit másképpen történt, ám a humoráról híres Nobel-díjas tudós, akinek lakásától pár lépésre volt a laboratóriuma, így vacsora után valóban átsétálhatott munkahelyére,  megjegyezte, így lesz egy férj gyávaságából világra szóló felfedezés.

Szent-Györgyi Albert aktív életet élt, lovagolt, vitorlázórepülő vizsgát tett, haladt, úgymond a korral, a városban az elsők között autózott. A szocialista megszállás miatt 1947-ben ő is kivándorlásra kényszerült. Az Amerikai Egyesült Államokban a Massachusetts-i Tengerbiológiai Laboratórium Izomkutató Intézetének igazgatója lett. Házát itt az Atlanti-óceán kis öble választotta el az intézettől, ezért néha, úszva ment dolgozni.  A legenda szerint, mikor kis unokáját megkérdezte osztálytársa, hogy a nagyapja miért kapott Nobel-díjat, a gyermek azt  válaszolta:  „Nem tudom, de lehet, hogy azért mert úszva is el tud jutni a munkahelyére.

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz