Listen Live Kolozsvári Rádió

A Brit Királyi Légierő vadászgépein használták: a golyóstoll

A Brit Királyi Légierő vadászgépein használták: a golyóstoll

Articol editat de bardosmaria, 9 június 2015, 12:32 / actualizat: 12 június 2015, 16:57

golyóstollLegismertebb találmánya a golyóstoll. Újságírás közben bosszankodott, hogy a tollat túl gyakran kell tintába mártani, pacát is ejt, egyszóval tökéletesíteni kell az íróeszközt. Áttanulmányozta elődje, Wenczel Climes cseh feltaláló 1938-ban szabadalmazott tollát, aminek az volt a hátránya, hogy…gyakorlatilag használhatatlan volt.

Több történet is kering arról, hogy miként született meg a Bíró toll, egy olasz lap, például ezt írta: „Egyszer Bíró egy budapesti teraszon üldögélt, és nézte az előtte golyózó gyermekeket. Az egyik golyó átszelt egy aszfalton összegyűlt kis víztócsát és tovább gurulva, nedves nyomot hagyott maga után az útburkolaton. Ebben a pillanatban született meg a golyóstoll ötlete …” Önéletrajzi regényében, a Csendes forradalom-ban a feltaláló így válaszolt a történetre: „Elismerem, ez a feltevés valóban tetszetős… csak éppen semmi köze sincs az igazsághoz.”

Bíró_László_JózsefBíró László József 1931-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatta be nagyméretű golyóval ellátott ládaszignáló tollát, amivel  elég rosszul és csak nagy betűkkel lehetett írni. Ezt tökéletesítette, egy vékony cső aljára elhelyezett egy sima felületű acélgolyót, a golyó fölé a csőbe tintát, később speciális festéket öntött. Több modell és több évi kísérletezés után, 1939-től külföldön tökéletesítette találmányát. A zsidótörvény elfogadása után ugyanis előbb Párizsban, végül Argentínában telepedett le.

Érdekességként hadd mondjuk el, hogy a szabadalmi jogokat megvette az angol kormány, mivel a Brit Királyi Légierőnek olyan tollra volt szüksége, melyet a nagy magasságban közlekedő vadászgépek személyzete is tudott használni anélkül, hogy a tinta kifolyt volna belőle. Ezzel elkezdődött az Angliában Biro-pen-nek nevezett írószer sikertörténete.

Mosógép, automatikus sebességváltó, golyós dezodor és még folytathatnánk Bíró László József felfedezéseinek listáját. Argentínában tiszteletére szeptember 29-én, a születésnapján ünneplik az argentin feltalálók napját.

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz