Listen Live Kolozsvári Rádió

Láthatár: Európai Polgári Kezdeményezés – generáljavításra érett?

europai_polgari_kezdemenyezesCsaknem pontosan három éve annak, hogy működni kezdett az Európai Polgári Kezdeményezés intézményrendszere. Kitalálói eleve megszabták, hogy 2015-ben -azaz idén- mérleget kell készíteni a köztes eredményekről, kudarcokról, hogy a tanulságok alapján lehessen szükség esetén megújítani szabályokat, gyakorlatot.
Az egyes polgári kezdeményezések célja elérni, hogy az Európai Bizottság jogalkotási javaslatot dolgozzon ki, majd terjesszen elő a kezdeményezésben foglalt témában.

JÁTÉKSZABÁLYOK – rövid emlékeztető

Láthatár: Európai Polgári Kezdeményezés – generáljavításra érett?

Articol editat de papp.zakor.andras, 23 március 2015, 19:30 / actualizat: 9 április 2015, 20:45

JÁTÉKSZABÁLYOK – rövid emlékeztető

right_to_waterA felvetésnek az Európai Bizottság hatáskörébe kell tartoznia.
A kezdeményezést javasoló polgári bizottságnak legalább hét olyan uniós polgárból kell állnia, akik betöltötték az európai parlamenti választásokon való részvételre jogosító életkort és lakóhelyük 7 különböző tagállamban van.
A kezdeményezést a Bizottságnak kell benyújtani iktatás végett. A Bizottságnak két hónapja van annak elbírálására, hogy hatáskörébe tartozónak ítéli-e a kezdeményezést vagy eleve elutasítja annak iktatását.
Ha iktatta, a kezdeményezőknek kereken egy évük van arra, hogy legalább 7 országból összegyűjtsenek minimum 1 millió támogató aláírást.
Amennyiben sikerrel járnak, a szervezők az Európai Parlamentben megtartott nyilvános meghallgatáson ismertethetik elképzeléseiket, a Bizottságnak pedig hivatalos választ kell adnia, tisztázva mindenek előtt, hogy kezdeményez-e jogszabályt és mire térne ki az, vagy ha nem lép az ügyben, miért nem teszi.
minority_safepackSzámszerűsítve az eddigi eredményeket: született 47 kezdeményezés, az Európai Bizottság ezek közül 20-at eleve nem iktatott, arra hivatkozva, hogy túlmutatnak hatáskörén (erre a sorsra jutott az RMDSZ és a FUEN által előterjesztett Minority SafePack is). Az iktatott 27 kezdeményezés közül csupán 3 vette a második akadályt és gyűjtötte be a megkövetelt 1 millió támogató aláírást. A Bizottság azonban ezek ügyében sem kezdeményezett jogszabályt.

 

LEÍRÁS VAGY NAGYJAVÍTÁS?

Schöpflin György

Schöpflin György

Február 26-án parlamenti meghallgatást tartottak az Európai Polgári Kezdeményezés eddigi tapasztalatairól, a résztvevők nem fukarkodtak a bírálatokkal.
Schöpflin György, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának témaraportőre:

A valóság az, hogy mindenki eléggé csalódott, [… ] mindenki azt mondja, hogy „nem így képzeltük el”. […]Vannak ilyen nagyon nehéz technikai kérdések, hogy például mi az, ami a Bizottság számára elfogadható. Na most itt gyakorlatilag majdnem mindenki azt mondja, hogy a Bizottság jogilag teljesen helyesen járt el, de politikailag nem, és nem volt elég nagyvonalú…

 

TÖBBLETESÉLY A MINORITY SAFEPACK-nek?

Vincze Lóránt

Vincze Lóránt

Az Európai Polgári Kezdeményezés sokaknak okozhatott csalódást az elmúlt három évben. Statisztikák ugyan nincsenek erről, de ezen népes csoporton belül mindenképpen jelentős hányadot képviselnek az Unió országaiban élő őshonos etnikai kisebbségek. Az ő keserű pirulájuk a Minority SafePack volt. Novemberben volt egy éve, hogy bizottsági elutasításának ügye az Európai Bíróság elé került, újabb fejlemény azóta sincs…Hozhat-e fordulatot a polgári kezdeményezés kilátásba helyezett reformja? Erről kérdeztük Vincze Lórántot, az RMDSZ külügyi titkárát, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnökét.

Az Európai Bizottság maga, intézményként nem szerette volna ezt a Polgári Kezdeményezést, tehát köznapi szóhasználattal élve „púp volt a hátán” […] viszont az Európai Bizottságra hárult aztán az alkalmazás és hát ez hibádzik…

 

Szerkesztő, riporter: Papp-Zakor András

 

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába
Láthatár péntek, 19 augusztus 2016, 21:19

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába

Ceaușescutól Constantinescuig. A magyar-román viszony a mélyponttól az alapszerződésig. Ezzel a címmel tartott előadást pénteken...

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába
Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként
Láthatár szerda, 17 augusztus 2016, 19:50

Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként

Társadalmi – ha úgy tetszik, szociális – vállalkozások témában tartott tematikus délelőttöt szerdán a Kreatív Kolozsvár...

Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként
Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal
Láthatár csütörtök, 21 július 2016, 19:18

Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal

Kolozsvár vendége volt csütörtökön az Egyesült Államok bukaresti főkonzulja, Daniel Perrone, aki a helyi sajtó néhány képviselőjével...

Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal
A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben
Láthatár péntek, 3 június 2016, 19:19

A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben

Hat megye tizenkét, jelentős roma népességű településén készült az a komplex felmérés, amelynek eredményeiről Kiss Tamás szociológus...

A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben
Láthatár kedd, 12 április 2016, 13:50

„Saját magamat kaptam a Nyilas Misi-től” – tehetségnap vallomásokkal

IV. Tehetségnapját tartotta szombaton a Nyilas Misi Egyesület a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. 20 különböző korú és...

„Saját magamat kaptam a Nyilas Misi-től” – tehetségnap vallomásokkal
Láthatár szombat, 2 április 2016, 17:40

Párizs, Brüsszel – zsigeri reakcióink és a célszerűség

A brüsszeli merényletek óta nem múlik el nap anélkül, hogy honi televízióink beszélgetőműsoraiban politikusok, közéleti személyiségek,...

Párizs, Brüsszel – zsigeri reakcióink és a célszerűség
Láthatár szombat, 26 március 2016, 16:16

Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?

Csigatempóban halad a Képviselőházban az úgynevezett „fizetés helyetti teljesítés” törvényének ügye. A tavaly ősszel egyszer már...

Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?
Láthatár csütörtök, 24 március 2016, 14:12

Műsorelőzetes: Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?

Csigatempóban halad a Képviselőházban az úgynevezett „fizetés helyetti teljesítés” törvényének ügye. A tavaly ősszel egyszer már...

Műsorelőzetes: Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?