Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér – UniCante kórus: élmények, emlékek, célkitűzések

Megosztani a közös éneklés örömét egymással és az érdeklődő hallgatósággal: ez az egyik legfontosabb célkitűzés, ami összetartja őket. Öt év közös éneklés során a fiatalok olyan közösséget találtak az UniCante Egyetemi kórusban, amely igyekszik minden egyes fellépéssel magasabb mércét megcélozni.

 

Unicante_korus_Matyas_napokon

 

Állva is csak nehezen lehetett bepréselődni február 27-én este a kolozsvári Ferences templom refektóriumába, az UniCante Egyetemi kórus koncertjére. Az énekkar fellépése az Amaryllis Társaság által szervezett 23. Mátyás Napok keretében egyszerre ünnepelte a Király születésének majdnem napra pontos 572-ik, és az együttes első fellépésének ötödik évfordulóját.

Megosztani a közös éneklés örömét

Egy kórus természetesen főképpen zenével, énekléssel ünnepelhet meg mindent, ami fontos számára, így tehát az évfordulókat is. Az UniCante műsora kettős ünnepre készült, és ez határozta meg elsődlegesen az összeállítás szempontjait.

 

Reneszánsz és kortárs hangzásvilág „találkozott” a koncerten. Jelenünk zenei világából főképpen az énekelhetően „barátságos”, szerethető „útvonalon” vezeti együttesét a karnagy

 

Reneszánsz ízelítő az ünnepi koncertből: Thomas Tallis: If ye love me

 

Dondiridon-a koncert címe hallatán elsőre reneszánsz muzsikára gondolna az ember, pedig a vidáman muzsikáló cím Orbán György kórusművére utalt. Az ünnepi hangverseny műsorában különben három Orbán György mű is szerepelt. Ezek közül idézzük most az O Mistress Mine című művet,  ezt a shakespeare-i ihletésű bolondos dalt fiatalságról, szerelemről.

 

Öt esztendő élményekben

 

Unicante_szuletesnapi_torta

Vidáman „mosolygó” születésnapi torta

Amint látható, az 5. születésnapot méltóképpen megünnepelte az együttes. Az UniCante számára az is fontos, hogy az énekkari munka ne csupán könnyed énekelgetést, hanem folyamatos fejlődést is jelentsen. Éppen ezért az „Unicantésok” nem mennyiségben, hanem elsősorban a művészi minőségben, illetve a számoknál kevésbé konkrét,  ám az emlékekben maradandóbban élő közösségi élményekben mérik azt az öt évi közös éneklésţ, amelyet ezúttal a 23. Mátyás napokkal összehangolva ünnepeltek meg.

 

Unicante Egyetemi Kórus — a név alapján arra gondoltam, tagjai valamennyien diákok, beszélgetés közben azonban kiderült, hogy az együttes abban az értelemben „egyetemi”, hogy tagjai többek között a bölcsészettudományi, építészeti, filmművészeti, gyógypedagógia, közgazdasági, mérnöki, orvosi, teológia, testnevelési és zeneművészeti kar hallgatói, doktorandusai, tanárai, illetve végzettjei.

 

Ki tudja? Ha esetleg valaki kedvet kapott ahhoz, hogy csatlakozzon az UniCante kórushoz, akkor jó ha tudja, hogy hogyan lehet „megtalálni” az együttest:

Unicante_meghivo

Fekete Miklós, karnagy:

„Mindig van, javítanivaló, de az az öröm, amit átélünk akkor, amikor egymás szemébe nézünk, az valami kegyelmi állapot…”

 

Összefoglalónkat egy vidám darabbal zárjuk, bizonyítandó, hogy a komoly munka és az éneklés mellett a tea és a kávé is kedves az Unicante számára. Ezzel egy szép napon meg is lepték a Karolina téren gyanútlanul kávézgatókat.

 

Fekete Miklós karnagy mellett az Unicante beszélgetősebb, mesélgetőkedvű tagjai voltak velünk a Zenetérben:
Gherman Cristina, Andorkó Júlia és Pataki Levente.

Szerkesztette: Benkő Judit
Fotók és video: www.unicante.ro

 

Szerkesztő: benko, 2015 március 4, 21:47 / actualizat: 2015 március 5, 19:16

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában
Kontűr szerda, 2025 december 172025 december 17, 09:57

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában

Nemrég szociológiai kutatás és performansz témájává vált az Állomás utca 19 szám alatti Armătura gyár, amelyet hamarosan lebontanak....

Volt egyszer egy Armătura gyár – Időutazás a közjavak nyomában
„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés
Kontűr szerda, 2025 december 32025 december 3, 14:02

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés

„Én sokkal inkább az érzelmeimre, meg ezekre a zsigeri megérzésekre támaszkodva tudok valami érdekeset kihozni” – vallja Bodó...

„Kellenek a történetek” – Bodó Márta Újratervezés
Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya
Kontűr szerda, 2025 november 192025 november 19, 10:08

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya

Az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb nagyjátékfilmje, az Egykutya Varga Lóránt azonos című, 2020 óta játszott darabjának filmes...

Traumákról, fekete humorral – Deák Kristóf: Egykutya
A gyár a miénk volt, a focimeccs nem
Kontűr szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:45

A gyár a miénk volt, a focimeccs nem

Az 1980-as években a Ceaușescu-diktatúra gazdasági és politikai okokból beszüntette a nagy sporteseményeket, így a labdarúgó mérkőzések...

A gyár a miénk volt, a focimeccs nem
Kontűr kedd, 2025 október 282025 október 28, 15:36

Meghívó Agatha Christie és Auguste Escoffier randevújára

135 évvel ezelőtt született Agatha Christie angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”, akinek a zseniális belga nyomozót, Hercule...

Meghívó Agatha Christie és Auguste Escoffier randevújára
Kontűr kedd, 2025 október 212025 október 21, 17:19

Zeneszerzéstől zenekarozásig és tovább, Tövisházi Ambrussal

Tövisházi Ambrus a kortárs magyar zene egyik legsokoldalúbb alkotója, akinek a nevéhez olyan formációk kapcsolódnak, mint az Amorf...

Zeneszerzéstől zenekarozásig és tovább, Tövisházi Ambrussal
Kontűr hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:42

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?

Pozitív kép sikeres romákról, egy hajdani közszereplő frappáns, korba ágyazott portréja, kis- és nagybetűs pillanatai egy napnak, egy alig...

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt