Listen Live Kolozsvári Rádió

Zenetér: Szabó Bálint sikertörténetei

A Kékszakállú herceg várába, pontosabban váraiba „látogattunk” Szabó Bálinttal, aki sokfelé, sokféle változatban alakította már a Bartók-opera címszerepét. Természetesen annak apropóján beszélgettünk, hogy 11 év után a Bartók-opera címszerepében lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában. Kekszakallu plakat_n
Mi természetesen nem a „várban”, hanem a Zenetérben faggattuk a neves basszust, aki jelenleg a világ vezető operaházainak kedvelt vendégművésze.
A különböző várak mellett szóba kerültek pálya alakulásával kapcsolatos sorskérdések, jó és rossz döntések, az újrakezdés nehézsége, szükségszerűsége, illetve a bátorság, amit feltételez, meg az is, hogy még a basszusszív is vágyik az emberi kapcsolatokra.

Zenetér: Szabó Bálint sikertörténetei

Articol editat de benko, 14 január 2015, 20:39 / actualizat: 18 január 2015, 16:01

Különféle „várak” és régi Juditok

Szabo Balint_n

Eddigi pályafutása során Szabó Bálint a Bartók-opera címszerepében már különböző rendezői változatokban számos Judit előtt feltárta vára titkait, a viszonyítási skálája tehát meglehetősen széles. A mű ősbemutatójára visszautaló, Bánffy Miklós-féle várba azonban ő maga is most lépett be először. Ugyanakkor a sokféle Kékszakállú-alakítás közül is kiemelkedik az a különleges, 2009-es budapesti előadás, amelyen dupla lehetőség nyílt a Kékszakállú és Judit kapcsolatának megvilágítására. Éppen ezért először nem a régi asszonyokról, hanem a régebbi Juditokról kérdezősködtem.


A Kékszakállú herceg Szabó Bálint legsikeresebb szerepei közé tartozik, többek között Párizsban és Chilében is fellépett már Bartók operájában. Az Opera Apriori elnevezésű moszkvai nemzetközi operafesztiválon pedig elsőként énekelhette el Oroszországban magyarul a szerepet, partnere Komlósi Ildikó volt. A Moszkvai Zeneakadémián a közönség hatalmas ovációval fogadta az előadást.


A basszusszív is vágyik a szerelemre… 

Don Giovanni cimszerep Frankfurt_n

A basszus szerepkörében természetes az, amit beszélgetőpartnerem úgy fejezett ki  találóan, hogy „az örök ROSSZ, aki jön és kimegy.” Érthető, ha a basszusok számára is kellemes lehetőséget jelentenek azok az operák,    amelyekben igazi emberi kapcsolatot alakíthat ki a nővel, vagy, másképpen fogalmazva a  basszusszívben is él a szerelem utáni vágy. Ezen a ponton „találkozik” a Kékszakállú és a Don Giovanni.

 


Kolozsváron talán még sokan emlékeznek arra, hogy Szabó Bálint a kilencvenes években a Kolozsvári Magyar Operában kezdte el karrierjét. A művész honlapját böngészve a sikertörténet fontosabb mozzanatait is összegezhetjük: 1998-ban megnyerte a Budapesti Nemzetközi Énekversenyt, 2004-ben pedig a Hamburgi Állami Operához szerződött. Egy évvel később már a Frankfurti Opera társulatának tagja volt, azóta pedig Toulouse-ban, Barcelonában, Amszterdamban, Santiagóban, a londoni Covent Gardenben és a milánói Scalában is fellépett. A sikeres pályaalakítás titka – persze sok más mellett – az énekes torkában és döntéseiben rejlik.


Új „utak”, nagy operaházak

Szabó Bálint pályája most már biztos alapokon nyugszik a nemzetközi operai életben, ehhez azonban az is hozzátartozott, hogy egy adott ponton szinte mindent újra kellett kezdenie azért, hogy megtalálja azt az új „utat”, /új technikát, amelynek birtokában saját hangját szépen és könnyen tudja kezelni. Továbbra is Szabó Bálinttal beszélgetünk.


Búcsúzásképpen Verdi-részlet, olyan, ami „jót tesz a hangnak”: Et toi, Palerme /O, tu Palermo (Procida, a Szíciliai vecsernyéből)Vespre sicilienne

 


Szerkesztette: Benkő Judit

Fotók: www.balintszabo.com

Dokumentumfilmek galoppja
Kontűr szerda, 11 október 2023, 08:25

Dokumentumfilmek galoppja

Kilenc éve ugyanazt a célt szolgálja a Filmgalopp: teret biztosítani a fiatal alkotóknak filmjeik bemutatására a szakma és a nagyközönség...

Dokumentumfilmek galoppja
Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Kontűr csütörtök, 5 október 2023, 13:27

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség Egressy Zoltán József Attila- és Szép Ernő-díjas íróval, aki Jolka harangja...

Csak az eszünk megmaradjon… – Egressy Zoltánnal a Jolka harangjáról
Vetró András, a gáthősök szobrásza
Kontűr szerda, 20 szeptember 2023, 12:42

Vetró András, a gáthősök szobrásza

“Csak akkor áll valami, nem csak az épület, a szobrod is, ha a belső gyöngyszemed, a legdrágábbat beépíted abba” – vallja Vetró...

Vetró András, a gáthősök szobrásza
Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr kedd, 12 szeptember 2023, 15:09

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás

Nagyon sokan a Szivárvány és Napsugár gyermekirodalmi folyóiratok olvasása közben nőttünk fel. A két kiadvány tartalma, képanyaga...

Illusztrátorok nagycsaládja – Koloratúra kiállítás
Kontűr szerda, 6 szeptember 2023, 14:39

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld

Darvay Tünde Napocska új életet álmodik régi talált faanyagokra: tálakra, lapítókra, ajtó- és ablakkeretekre festi fel a kékek és...

Egy szín, mint száz – és legyen az a citromzöld
Kontűr kedd, 15 augusztus 2023, 12:28

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában

Halkszavú, zárkózott személyiség, aki a mindennapokban teszi a dolgát, kreatívan, szorgalmasan. A rajzolás régóta egyfajta alternatív...

Látogatóban Pánczél Évi birodalmában
Kontűr szerda, 26 július 2023, 17:27

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan

Négy gyerek- és ifjúsági irodalomban alkotó szerzőt mutatunk be a Kontűrben, akikkel a 2. SepsiBookon ismerkedtünk...

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan
Kontűr kedd, 18 július 2023, 19:39

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is

Harminchat év után ismét szülőföldjén, Erdélyben állított ki Benczédi Ilona...

Beszédes kisplasztikák humorral – alkotójukról is, rólunk is