Címlap » Műsorok » Kontűr » Zenetér: Szabó Bálint sikertörténetei

Zenetér: Szabó Bálint sikertörténetei

A Kékszakállú herceg várába, pontosabban váraiba „látogattunk” Szabó Bálinttal, aki sokfelé, sokféle változatban alakította már a Bartók-opera címszerepét. Természetesen annak apropóján beszélgettünk, hogy 11 év után a Bartók-opera címszerepében lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában.
Mi természetesen nem a „várban”, hanem a Zenetérben faggattuk a neves basszust, aki jelenleg a világ vezető operaházainak kedvelt vendégművésze.
A különböző várak mellett szóba kerültek pálya alakulásával kapcsolatos sorskérdések, jó és rossz döntések, az újrakezdés nehézsége, szükségszerűsége, illetve a bátorság, amit feltételez, meg az is, hogy még a basszusszív is vágyik az emberi kapcsolatokra.

Különféle „várak” és régi Juditok

Eddigi pályafutása során Szabó Bálint a Bartók-opera címszerepében már különböző rendezői változatokban számos Judit előtt feltárta vára titkait, a viszonyítási skálája tehát meglehetősen széles. A mű ősbemutatójára visszautaló, Bánffy Miklós-féle várba azonban ő maga is most lépett be először. Ugyanakkor a sokféle Kékszakállú-alakítás közül is kiemelkedik az a különleges, 2009-es budapesti előadás, amelyen dupla lehetőség nyílt a Kékszakállú és Judit kapcsolatának megvilágítására. Éppen ezért először nem a régi asszonyokról, hanem a régebbi Juditokról kérdezősködtem.

A Kékszakállú herceg Szabó Bálint legsikeresebb szerepei közé tartozik, többek között Párizsban és Chilében is fellépett már Bartók operájában. Az Opera Apriori elnevezésű moszkvai nemzetközi operafesztiválon pedig elsőként énekelhette el Oroszországban magyarul a szerepet, partnere Komlósi Ildikó volt. A Moszkvai Zeneakadémián a közönség hatalmas ovációval fogadta az előadást.

A basszusszív is vágyik a szerelemre…

A basszus szerepkörében természetes az, amit beszélgetőpartnerem úgy fejezett ki találóan, hogy „az örök ROSSZ, aki jön és kimegy.” Érthető, ha a basszusok számára is kellemes lehetőséget jelentenek azok az operák, amelyekben igazi emberi kapcsolatot alakíthat ki a nővel, vagy, másképpen fogalmazva a basszusszívben is él a szerelem utáni vágy. Ezen a ponton „találkozik” a Kékszakállú és a Don Giovanni.

Kolozsváron talán még sokan emlékeznek arra, hogy Szabó Bálint a kilencvenes években a Kolozsvári Magyar Operában kezdte el karrierjét. A művész honlapját böngészve a sikertörténet fontosabb mozzanatait is összegezhetjük: 1998-ban megnyerte a Budapesti Nemzetközi Énekversenyt, 2004-ben pedig a Hamburgi Állami Operához szerződött. Egy évvel később már a Frankfurti Opera társulatának tagja volt, azóta pedig Toulouse-ban, Barcelonában, Amszterdamban, Santiagóban, a londoni Covent Gardenben és a milánói Scalában is fellépett. A sikeres pályaalakítás titka – persze sok más mellett – az énekes torkában és döntéseiben rejlik.

Új „utak”, nagy operaházak

Szabó Bálint pályája most már biztos alapokon nyugszik a nemzetközi operai életben, ehhez azonban az is hozzátartozott, hogy egy adott ponton szinte mindent újra kellett kezdenie azért, hogy megtalálja azt az új „utat”, /új technikát, amelynek birtokában saját hangját szépen és könnyen tudja kezelni. Továbbra is Szabó Bálinttal beszélgetünk.

Búcsúzásképpen Verdi-részlet, olyan, ami „jót tesz a hangnak”: Et toi, Palerme /O, tu Palermo (Procida, a Szíciliai vecsernyéből)