Címlap » Műsorok » Kontűr » Donát 160: Szabadesésben az életünkből/ről

Donát 160: Szabadesésben az életünkből/ről

Pálfi György magyarországi filmrendezőről folyton beszélni kell, még akkor is, amikor filmtervei éppen támogatásra várnak, és ebből arra következtethetnénk, hogy a Pálfi-portán nem folyik lázas munka. Csakhogy úgynevezett holt időben született a „Nem vagyok a barátod”, a „Final cut – Hölgyeim és uraim”, azaz a filmtörténet remekeiből összevágott férfi-nő viszony sztorija, és most egy újabb nagyjátékfilm, a „Szabadesés”, ami Karlovy Vary-ban három díjat is elnyert: a legjobb rendező díját, a zsűri különdíját és az Europa Cinemas Label díját. Pedig nem ezen a filmterven dolgozott, hanem a Toldi-adaptáción, amelyre a nemzeti Filmalap igencsak rég jóváhagyott 900 millió forintot, azután pedig folyton hitegette a rendezőt. A Filmtettfeszten, még október 15-e előtt Pálfi György így nyilatkozott, amikor arra kérdeztem rá, mi lesz a Toldi szálfa legényével?

És vége lett. Az ultimátum hatott, október 16-án a Filmalap visszavonta a Toldi-ra kiírt támogatást és minden tárgyalást beszüntetett a rendezővel. Az indoklásban csupán az szerepelt, hogy nincs semmi garancia arra, hogy a magas művészi színvonalú alkotás képes lesz széles közönséget megszólaltatni. Pálfi a Facebook-on, József Attila idézettel válaszolt a határozatra:

„Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -”

Pálfi György

Beszéljünk hát a „Szabadesés”-ről, hiszen a „Toldi”-projekt lezártnak tekinthető, annak ellenére, hogy a stáb abszolút mindent előkészített már, épp csak a forgatást kellett volna megejteni. A „Hukkle” és a „Taxidermia” között is 4 év telt el, tehát nem mondható, hogy Pálfi György gyakran jut lehetőséghez. Most sem a magyar állam támogatta, hanem egy dél-koreai fesztivál ajánlott fel váratlanul 100 ezer dollárt, hogy készítsen egész estés filmet. Novembertől márciusig, vagyis öt hónap alatt kellett megszületnie az alkotásnak. Nem Pálfi Györgyről beszélnénk, ha olcsón úszta volna meg a felkérést. A szűkös költségvetés és a hihetetlenül rövid idő ellenére olyan filmet készített, amely méltó párja a „Taxidermiának”. Az is egyértelmű volt, hogy egyetlen színészt sem lehet utolsó percben, évad közben kivonni a színházi élet forgalmából, tehát olyan filmet kell csinálni, amely sok szereplős, és a különböző jelenetek legtöbb két nap alatt leforgathatóak. Így a „Szabadesés” olyan történet lett, amelynek van egy erős kerete, azon belül pedig hét rövid jelenet követi egymást. Eklektikus stílusú, sokkoló, provokáló, őrült film a „Szabadesés”, amelyet nem fog mindenki a keblére ölelni. Pedig semmi olyasmi nincs benne, amit ne érezhetnénk magunkénak. Csakhogy a „Szabadesés” olyan mozi, amelyet napokig viszünk még magunkkal. Aki ott hagyja a mozi székén, annak talán nem jön be.

Öregasszony szuszog a kietlen lépcsőházban, egyre nehezebben veszi az emeleteket, különösen, hogy bevásárló bőröndkéjét és zacskóit is maga után hurcolja. Felér a hetedik emeletre, kimegy a tetőtérre és a semmibe veti magát. Zuhanás közben bekukkinthat a 7 emelet 7 külön lakásába, egy-egy élethelyzetbe. Majd földet ér. Szétgurulnak a cókmókjai, ő maga a járdán hever. De nem halt meg, feltápászkodik, majd valamivel később újra felmegy a hetedikre. Körkörös, végtelen történés ez, amely a film végén egy hidegrázós képpel zárul. Molnár Piroska ott fekszik az út közepén (ki tudja, hányadik szabadesése után!), a parkolóból kihátrál egy gépkocsi, óvatosan kikerüli a testet és elhajt.

A 7 lakás, vagyis 7 ajtó mögött a következő történetek zajlanak: tipikus magyar nyugdíjas házaspár, ropival és közismert televíziós műsorokkal, belefáradva az egymás mellett letöltött több évtizedbe. Ma már alig váltanak két szót, a férfi mintha nem is látná feleségét. Lehet, hogy nem is létezik? A második lakásban ezoterikus foglalkozás zajlik. Jordán Tamás a guru, a tanítványok közül egy pedig jóval túlnőtt mesterén. Képes levitálni és átlépni a falon, de ezt mindenki későn és nem megfelelően reagálja le. A harmadikban partiszerűségre gyűlt össze népes csapat, köztük sétálgat egy meztelen lány. Az idegenség-érzet, a „nekem itt nincs mit keresnem”-helyzet szélsőséges megmutatása, ami szintén lereagálatlanul marad. A negyedik otthon hófehér és steril, mintha egy sci-fi űrhajójába kerültünk volna. Itt éli meg szerelmét egy pár elszigetelten, groteszkül, egymás teste ellen is nylonokkal felfegyverkezve. A nagybetűs féltés beteges világa ez, ahol kötelező módon meg kell jelennie a szürreális tisztaságot tönkretevő bogaraknak. Ha a mocsok hordozója a nő, akkor neki is pusztulnia kell. Az ötödik otthon kisgyereke retteg a mindig dühös és szigorú, kissé sátáninak lefestett édesapától, ezért képzelt barátjával, egy bikával védi magát az egyedüllét ellen. A bika ott fújtat a lakásban, sőt, együtt vacsorázik a családdal. A hatodik jelenetben egy fiatal asszony a nőgyógyásznál van, beavatkozásra vár. Azt hinnénk, abortuszra vállalkozott, holott ennél bizarrabb tapasztalatban lesz része. Visszajuttatja gyermekét a méhbe, visszaszüli magzatát. A hetedik ajtó mögött a monogámia ellen berzenkedő asszonynak teljesül rejtett vágya: ezentúl két férfival oszthatja meg életét és ágyát. A hőn áhított lehetőség végkifejlete elég elkeserítő: a két férfi egy idő után inkább egymással van elfoglalva. Gyermeteg játékaik közepette sajnálni való kis majmokká lesznek, tehát oda a dupla trófea. Mindezt megfuttatva kérdem: csoda-e, hogy az öregasszony a mélybe veti magát?

Ilyenek vagyunk, ennyi telik tőlünk? A „Szabadesés” jeleneteiben ott vannak vágyaink, rémálmaink, szorongásaink, ott vagyunk mi. Nem tetszik? Attól még ott vagyunk. Pálfi György úgy döntött, minden jelenetet más stílusban forgat le, így a komikus szappanoperáktól a sci-fiig, a klasszikus moziig, a kamaradrámáig mindent felfedezhetünk benne, Pohárnok Gergely operatőr pedig valamennyit nagy műgonddal és hozzáértéssel kezeli. Így a Ruttkai Zsófia és Pálfi György írta forgatókönyv a lehető legjobb képekben szólal meg. A következő percekben Pálfi György rendezővel beszélgetünk a „Szabadesés”-ről.

Ha engem valaki arra kérne, hogy sétáljak fel egy tömbház hetedik emeletére és közben képzeljem el, mi történik a zárt ajtók mögött, valószínűleg ijesztő egyhangúságot feltételeznék. Hogy mindenütt mindig ugyanaz van. Pálfi Györgynek ez a szituáció a lehető legváltozatosabb sztorikat juttatja eszébe, annak ellenére, hogy a különböző esetek és hangulatok mögött ott van összetartó kapocsként a magány, a félelem, a kétségbeesés, az érdektelenség. A „Szabadesés” színes skáláját önmagából hívja elő?

A remek díszletet Láng Imola, a jelmezeket Szakos Krisztina tervezte. A „Szabadesés” vágója pedig Lemhényi Réka volt. Ilyen pergő ritmusban ritkán zajlik filmkészítés, így óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy ez csak akkor valósítható meg, ha a csapat tagjai nagyon jól értik, érzik egymást. Mindezt visszaigazolta Lemhényi Réka, a film vágója.

Lemhényi Réka

Minden jelenet más műfajban van leforgatva – ezt már Pálfi Györgytől is hallottuk. Időnként úgy tűnik, valósággal karikíroznak egy-egy stílust. A nyugdíjas házaspár jelenetében minden tárgyra külön-külön fókuszál a kamera. A sitcomban a felvételről érkező, szokásos nevetéshullámból túl sok van és néha az az érzésünk, kései reakcióként érkezik. A bika úgy fújtat a vásznon, ahogyan a horror-filmek titokzatos lényei keresik áldozatukat. Vágással ebbe be lehet-e segíteni és szándék volt-e a stílusparódia? Továbbra is Lemhényi Réka vágót hallják.

Sokan szkeccsfilmnek nevezik Pálfi György „Szabadesését”, éppen eklektikussága miatt, és azért, mert 7 különböző történetet látunk a zárt ajtók mögött. De a keretnek, a zuhanó öregasszonynak köszönhetően, és az élet stációiként felfogható részeknek köszönhetően mégis több lesz ez ez szkeccsfilmnél. Végül szkeccsfilm vagy szkeccsfilm-szerű nagyjátékfilm? Pálfi György.

Pálfi György

Pálfi és a határhelyzetek – régi barátság. Tavaly, amikor Pálfi György a TIFF zsűrijének tagja volt, arról beszélgettünk, hogy egy jó filmhez nem elég az ötlet, a történet, nagyon fontos az esztétikai kivitelezés, a mesélés mikéntje. Most, a Filmtettfeszt közönségtalálkozóján arról beszélt a rendező, hogy eredeti történetekről nehezen beszélhet az ember, hiszen az évszázadok során mindent elmondtak mást. Ugyanannak a történetnek a friss, egyéni gondolatokkal való gazdagításáról beszélhetünk csupán, illetve ismét a formáról, a filmszerűségről.

Pálfi György történetei – mindegy, hogy már előtte mások kitalálták őket – mindig újszerűek, erősek, groteszkek, zaklatóak. Soha nem fog másként alkotni. Ha minimális pénzből olyan erős és profi filmet tudott csinálni, mint a „Szabadesés”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ha a pénzosztók jobb belátásra jutnak és nem hagyják évekig támogatás nélkül, akkor a következő Pálfi-film is díjazott alkotás lesz. Pálfi tud filmet csinálni és pont. Hogy nagyközönségnek-e vagy sem, az nem kellene, hogy elsődleges szempont legyen. Amíg az marad, addig sok alkotó továbblépéséért kell szurkolnunk. Mi szurkolunk, ők dolgoznak. Szerencsére a pénzosztó bizottságok rövidebb életűek, mint a filmes karrierek.