Listen Live Kolozsvári Rádió

Többszörösen hasznosak a szélerőmű-parkok

A szélerőmű parkok működése révén az elkövetkező években 4 és fél milliárd euró érkezik Romániába – jelentette ki Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

Többszörösen hasznosak a szélerőmű-parkok

Articol editat de , 12 október 2014, 16:30

Bécsben szervezett miniszterek számára konferenciát a Közép-Európai Kezdeményezés, ahol a megújuló energiák által nyújtott lehetőségekről beszéltek. Felszólalásában Korodi bemutatta azokat az eredményeket, amelyeket Románia elért a megújuló energiafelhasználás terén. Kiemelte, hogy 2012-ben az ország összenergia-fogyasztásának közel 23%-a megújuló energiaforrásokból származott. Ez évről évre növekszik, 2013 végére az elektromos energiafogyasztás 40%-a származott megújuló energiaforrásokból. A tárcavezető kitért arra is, hogy a gyors fejlődés szociális hatásokkal is jár, illetve kihat a munkaerő piacra. A szélenergia területén egy már üzembe helyezett szélerőmű 20 éves élettartama alatt 4 és fél milliárd euró érkezik a gazdaságba, emellett a felépítésük és a működtetésük révén 10.000 magas szintű képesítést igénylő munkahely teremtődik, nem beszélve arról a 3 millió euróról, amelyhez a helyi közösségek a parkoknak helyet adó területekből jut hozzá.

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő
Országos szombat, 7 október 2023, 12:20

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő

A központi sajtó ukrán forrásokra hivatkozva állítja, hogy Volodimir Zelenszkij Romániába...

Jövő héten Bukarestbe látogathat az ukrán államfő
Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 13:27

Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust

Az Európai Bizottság pénteken hivatalosan is lezárta Romániával és Bulgáriával szemben az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust,...

Hivatalosan is lezárta az EB a Romániával szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust
Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 13:17

Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit

Sorin Grindeanu azt mondta: a Vasúttársaság mindkét részlegének büdzsétervét elküldték már a Pénzügyminisztériumnak, a jóváhagyást...

Szállításügyi miniszter: a költségvetés módosításával lehet orvosolni a vasúti alkalmazottak követeléseit
Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra
Országos szombat, 16 szeptember 2023, 12:12

Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra

Kolozs megyében Tordán, Désen, Szászfenesen és Bánffyhunyadon is lesz...

Országszerte több ezer önkéntest várnak ma a Let’s Do It Romania takarítóakcióra
Országos vasárnap, 25 június 2023, 15:12

Hétfőn kezdődik az érettségi

A végzősök román nyelv és irodalomból...

Hétfőn kezdődik az érettségi
Országos vasárnap, 25 június 2023, 14:54

A sürgősségen jelentkező betegek 80%-a nem indolkolja a sürgősségi ellátást, de nincs ahová fordulniuk

A kórházak sürgősségi osztályán jelentkező betegek mintegy 80%-ának a panaszai nem indokolnák a sürgősségi ellátást, de nincs ahová...

A sürgősségen jelentkező betegek 80%-a nem indolkolja a sürgősségi ellátást, de nincs ahová fordulniuk
Országos szombat, 24 június 2023, 12:21

Energiafüggetlenséget remélnek a kormánykoalíció vezetői a fekete-tengeri földgáz-kitermelési projekttől

A Neptun Deep földgázmező kitermelésével Románia döntő lépést tesz az energiafüggetlenség felé – jelentette ki Marcel Ciolacu...

Energiafüggetlenséget remélnek a kormánykoalíció vezetői a fekete-tengeri földgáz-kitermelési projekttől
Országos vasárnap, 2 április 2023, 15:20

Egyre több, Romániában dolgozó külföldi állampolgár akar illegálisan átjutni a román-magyar határon

Többségük Nyugat-Európában próbálna...

Egyre több, Romániában dolgozó külföldi állampolgár akar illegálisan átjutni a román-magyar határon