Élő Kolozsvári Rádió

Tiltakozáshullám a deficitcsökkentő intézkedések ellen

A kormány ma készül felelősségvállalással elfogadni az intézkedéseket.

Tiltakozáshullám a deficitcsökkentő intézkedések ellen

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 7, 08:28

Válságba taszítják a közoktatást a kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet elutasítja az oktatás terén kilátásba helyezett megszorításokat.

Az RMPSZ vizuálja

Tegnapi állásfoglalásában az RMPSZ országos elnöksége előrebocsátja, a közoktatásban dolgozó romániai magyar pedagógusok nyitottak arra, hogy szolidaritást vállaljanak az ország gazdasági helyzetének javítását szolgáló méltányos és szükséges intézkedéseinek foganatosításában. Leszögezik ugyanakkor, hogy nem tudnak szolidaritást vállalni olyan intézkedések alkalmazásával, amelyek tanintézmények létét, működését, a minőségi oktatás körülményeit, kollégáik és tanítványaik jóllétét, a romániai magyar oktatás jövőjét lehetetlenítik el.

Az RMPSZ arra biztatja a három párttal együtt kormányzó RMDSZ-t és a jogalkotókat, hogy képviseljék az érvényben levő Közoktatási Törvény előírásainak az alkalmazását, illetve kizárólag olyan módosító kezdeményezéseket támogassanak, amelyek akár válságos időkben is, a közösségek tagjainak jóllétét, a minőségi oktatás feltételeit biztosítani képes közoktatáspolitikára alapoznak.

A kormány ágazatot érintő terveit az oktatási szakszervezetek, továbbá a román és magyar diákszervezetek is bírálják.

A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak ma a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai. A Sanitas ma 11 és 13 óra között tartják tiltakozó megmozdulásukat, amelyen a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek is jelen lesznek.

A Sanitas vizuálja

A kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések ellen tiltakoznak ma a tanügyi szakszervezetek is. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Simion Hăncescu elmondta: azért tüntetnek a parlament épülete előtt, mert a kormány felelősséget készül vállalni az intézkedéscsomagot tartalmazó tervezetért. A tanügyi szakszervezt elnöke szerint valószínű, hogy szeptember 8-án a tanévnyitót az utcákon fogják tartani.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor elmondta, szeptember 1-jétől további tiltakozó akciókról fognak egyeztetni a szakszervezeti tagokkal, és nem zárják ki az általános sztrájk kirobbantásának lehetőségét sem. A két szakszervezeti elnök hangsúlyozta, hogy a kollektív munkaszerződés aláírása nem zárja ki a tüntetések szervezését.

Általános sztrájkra készülnek a szakszervezetek. Az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke, Bogdan Hossu szerint az érdekvédelmi szervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek az általános sztrájk kirobbantásához, és ősztől a lakosság többsége az utcára fog vonulni a magas árak és a megszorító intézkedések miatt. A szakszervezeti elnök szerint a deficitcsökkentő intézkedések és az energiaár-növekedés pénzügyi hatásai szeptemberben fognak érződni.

A villamosenergia árának növekedése további drágulásokat fog vonni maga után. A deficitcsökkentő csomagban szereplő áfa-emelés szintén áremelkedéseket fog eredményezni. Ennek következtében átlag 32-40 százalékkal fog csökkeni a lakosság vásárlóereje, ami azt jelenti, hogy az emberek túlnyomó többsége az utcára fog vonulni – figyelmeztetett az Alfa Kartell vezetője.

Az Ilie Bolojan vezette kormány ma készül felelősséget vállalni a parlament előtt a költségvetési hiány csökkentését célzó intézkedésekért.

hírösszefoglaló

Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők a Fidelis állampapírok
Gazdaság péntek, 2025 február 72025 február 7, 09:19

Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők a Fidelis állampapírok

Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők a Fidelis állampapírok, amelynek idei első kibocsátása pénteken indul – tájékoztatott a...

Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők a Fidelis állampapírok
Így spórolna a kormány 2025-ben
Gazdaság hétfő, 2024 december 302024 december 30, 07:34

Így spórolna a kormány 2025-ben

Közzétette vasárnap a pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendelet tervezetét....

Így spórolna a kormány 2025-ben
Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
Gazdaság kedd, 2024 szeptember 242024 szeptember 24, 09:26

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év

Az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke szerint „fájdalmas” lesz a 2025-ös év, amelyben a jelentős kiadáscsökkentések mellett...

Szakszervezet: fájdalmas lesz a jövő év
nyugdíj
Gazdaság csütörtök, 2024 szeptember 122024 szeptember 12, 14:47

Korrigálják a nyugdíjkézbesítési hibákat

A lehető legrövidebb időn belül korrigálják azoknak a helyzetét, akiknél eltérések tapasztalhatók az újraszámolt nyugdíjról szóló...

Korrigálják a nyugdíjkézbesítési hibákat
Gazdaság csütörtök, 2024 szeptember 122024 szeptember 12, 13:53

Szakmai utalványokat kapnak a pedagógusok

Októberben 1500 lej értékű szakmai utalványt kapnak a pedagógusok, a tanügyi kisegítő személyzet pedig 500 lejes juttatásban részesül,...

Szakmai utalványokat kapnak a pedagógusok
Gazdaság kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 09:25

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró

Elveszítette a kolozsvári metró a 300 millió eurós uniós finanszírozást – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu kormányfő. A kolozsvári...

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró
Gazdaság hétfő, 2024 szeptember 22024 szeptember 2, 14:14

Az újraszámolt nyugdíjak esetében is marad számos támogatás

A kormány ma fogadta el azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében továbbra is étkezési utalványt illetve gyógyszer- és fűtési...

Az újraszámolt nyugdíjak esetében is marad számos támogatás
Gazdaság péntek, 2024 augusztus 302024 augusztus 30, 10:57

Szülőföldön magyarul: jövő héten kezdődnek a kifizetések

Jövő héten indul a magyar állam által a határon túli magyar diákoknak biztosított 100 ezer forintos, azaz valamivel több mint 1200 lejes...

Szülőföldön magyarul: jövő héten kezdődnek a kifizetések