Élő Kolozsvári Rádió

ANI: érdekellentét áll fenn Dominic Fritz temesvári polgármester esetében

Fritz "abszurdnak" és "teljesen megalapozatlannak" nevezte a vádakat.

ANI: érdekellentét áll fenn Dominic Fritz temesvári polgármester esetében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 10, 15:01

Érdekellentétet állapított meg Dominic Fritz temesvári polgármester esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség.

Dominic Fritz a négy évvel ezelőtti választási kampány alatt kölcsönt vett fel egy személytől, majd 2020 novemberében összeállított egy közigazgatási iratot, amely kedvezményezett helyzetbe hozta az érintett személy által képviselt céget – állítja az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség.

A temesvári polgármester egy Facebook-bejegyzésében „abszurdnak” és „teljesen megalapozatlannak” nevezte a vádakat, és bejelentette, hogy megtámadja a döntést a bíróságon.

Az ügyet ismertetve a polgármester bejegyzésében közölte, hogy egy építész elkészítette ügyfele számára egy övezeti rendezési terv (PUZ) műszaki dokumentációját, amely az előző polgármester aláírásával végigment az ilyen esetekre előírt eljáráson, és hivatalba lépésekor már csak a városi tanács jóváhagyására várt. Dominic Fritz szerint azért, hogy ne a korábbi polgármester által aláírt dokumentum kerüljön a tanács elé, a kollégái a mandátuma első napjaiban arra kérték, hogy még egyszer írja alá a jóváhagyási jegyzőkönyvet, amely a dokumentációt egy vessző megváltoztatása nélkül a helyi tanács elé utalta.

Az építész nem a rendezési terv haszonélvezője, ahogy azt a feddhetetlenségi ügynökség állítja, hanem csak kidolgozta azt egy ügyfél számára, tehát semmiféle haszna nem származott abból, hogy azt megszavazzák vagy sem, egyben az USR helyi tanácsosa. Ő adott kölcsön a 2020-as polgármesteri kampány során 25.000 lejt, amiből Domonic Fritz személy szerint egyetlen lejt sem látott, és amit visszafizettek neki, amikor az Állandó Választási Hatóság visszaadta a kampánypénzt – magyarázta Temesvár polgármestere.

Agerpres

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit
Hírek hétfő, 2026 június 292026 június 29, 14:50

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit
Hírek szombat, 2026 június 272026 június 27, 10:57

Marad a politikai patthelyzet

Nicușor Dan szerint a pártok visszajutottak a kedden már meghaladottnak hitt a politikai patthelyzetbe, miután a Nemzeti Liberális Párt...

Marad a politikai patthelyzet
Hírek csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:07

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?

Újra napirenden Románia és Moldova egyesülése. Az SOS Románia párt nyújtott be erről törvénytervezetet a parlamentbe április közepén....

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát