Élő Kolozsvári Rádió

Tamás Gyula nevét vette fel a mérai iskola

Tamas_Gyula

Tamás Gyula

A névadó ünnepségen részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök-jelöltje aki elmondta: „Amikor iskoláról beszélünk, akkor a jövőnkről beszélünk. És azok, akik iskolát építenek, akik iskoláknak adnak nevet, azok elhatároztak egy dolgot: itthon, a szülőföldünkön tervezik az életüket, a jövőt, itthon maradnak” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta ünnepi beszédét pénteken Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök-jelöltje a kalotaszegi Méra iskolájának névadó ünnepségén.

A Kisbács községhez tartozó faluban nemrég kapott önálló jogi státuszt az iskola, így a helyi közösség gondnokságába került intézmény a falu egyik büszkeségének, Tamás Gyula tanító – iskolaigazgatónak a nevét vette fel. Pálfi József iskolaigazgató elmondta: „A mérai iskolát az iskola volt kántortanítójáról, iskolaigazgatójáról, Tamás Gyuláról neveztük el, aki az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején tanított Mérában, szinte negyven évet.”

A névadásról a helyi tanácsnak kellett döntenie. Hosszas huzavona előzte meg a határozatot, nehéz feladat volt a magyar önkormányzati képviselőknek a román többségű tanácson átvinni az elképzelést. Deák Ferenc alpolgármester szerint: „Olyan szépen elmondta mindenki, hogy ez megvalósult, de nem volt ennyire egyszerű. Az önkormányzatban már az iskola önállósítása sem volt egyszerű. Több mint egy éves ádáz harc volt, habár a törvény megengedte, hogy önállósuljon a mérai iskola. Következett a névadás. Több mint fél éves csatározások és viták voltak.”

Az iskola névtábláját Tamás Gábor leplezte le, aki koncertezett is péntek délután, ugyanis az egykori kántortanító, Tamás Gyula, a népszerű énekes nagyapja.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: , 2014 október 6, 11:59

„Máramaros, meghallgatunk!”
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 11:11

„Máramaros, meghallgatunk!”

Elindul végigjárni a megyét a máramarosi RMDSZ-szervezet. Azt ígérik: házról házra bekopogtatnak, és ez nem kampánykörút, hanem érdekli...

„Máramaros, meghallgatunk!”
Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 10:12

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia

Az egyre népszerűbb helyi gasztronómiai pontoknál egy finom falat a nagymama konyháját, a gyerekkorunk ízeit és az otthon melegét idézi...

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Hangoló szerda, 2026 október 212026 október 21, 13:15

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz

Vajon milyen világ lenne az, amelyben az ember álmai másnap délután valósággá válnának? Baj lenne? És meddig lehet ezt elviselni? Ennek a...

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló hétfő, 2026 október 192026 október 19, 08:13

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke

A médiafogyasztók bizalmának megszerzését, visszaszerzését tartja az újságírók egyik fontos feladatának Kacsó Sándor televíziós...

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:59

Százéves a Korunk

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte ma a Korunk folyóirat a kolozsvári Vallásszabadság házában. Az 1926-ban indult lap a múlt...

Százéves a Korunk
Hangoló szerda, 2026 október 142026 október 14, 12:53

Mindannyian Csicsikovok vagyunk

Gogol Holt lelkek című regényéből két adaptáció is született, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Szakonyi Károly-féle változatot...

Mindannyian Csicsikovok vagyunk
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 15:09

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben

Mozgókép és mesterséges intelligencia – ezzel a címmel szervez konferenciát október 9-én a Filmtettfeszt keretében a BBTE Magyar Film és...

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 11:35

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig

A fentebb idézett felhívást a Tordai Magyar Napok oldaláról kölcsönöztük. Ugyanott olvashatjuk azt is, hogy ez a Kolozs megyei kisváros...

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig