Élő Kolozsvári Rádió

„Kómában” a CFR csapata

„A kolozsvári CFR azért került vakvágányra, mert az a befektetési vonal, amelyet 2002 óta követett Pászkány Árpád és a többi befektető a csapatnál, megszakadt.” Mondta Boros Miklós sportújságíró a Hangolóban. „Pedig 2008-2013 között nagyon jövedelmezőnek bizonyult, elsősorban az UEFA-tól érkező pénzek miatt az európai kupaszereplésekért, másodsorban játékos eladásokból, harmadsorban a tévéközvetítési jogokból. Ezek ellenőrizhető összegek, amelyeket ha összeadunk, kapunk egy száz millió euró körüli összeget. Ezt nem forgatták újra a csapatba.”

Madarász Lóránt, Boros Miklós

Madarász Lóránt, Boros Miklós

A KVSC galeri vezetője, Madarász Lóránt színművész szerint a szurkolók továbbra is várják, hogy a cégcsoport, amelyre Pászkány Árpád a csapatot bízta, kiálljon és elmondja elképzeléseit a csapat jövőéről. Állítólag tárgyaltak külföldi befektetővel, de ennek semmi látszata és eredménye. Mivel nincs semmi kézzelfogható információ, a szurkolók közül sokan elfordultak. Úgy érezték, hogy átverték őket. „Akik ottmaradtunk, továbbra is lelkesek vagyunk, függetlenül attól, hogy a csapat melyik osztályban játszik.”
Boros Miklós: „Úgy látom, hogy a CFR jelenleg mesterséges kómában van, de egy megfelelő befektetéssel bármely pillanatban újraéleszthető. A csődvédelem garantál bizonyos dolgokat, elsősorban azt, hogy a bevételeket adósságtörlesztésre fogják fordítani. Másrészt a csődbiztosnak érdeke, hogy a csapat sikeres legyen és bennt maradjon az első osztályban. Így garantált a ligától a másfél-két milliós bevétel. Ebben a mesterséges kómában tehát az orvosnak nem érdeke, hogy a beteg meghaljon, legrosszabb esetben is fenne kell tartani ezt a vegetatív állapotot. Arrak, hogy a 24 büntetőpontot eltöröljék, még mindig van remény.
Madarász Lóránt: „Van 11 játékosunk, a cserepad viszont harmatgyenge. Így nehéz nekivágni a tavaszi idénynek. Egy biztos, szurkolni kell!”

a teljes beszélgetés

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2015 március 1, 10:42

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel