Élő Kolozsvári Rádió

Egyházi méltóság és püspök: az EME új kötete Haynald Lajosról

A Kolozsvár Társaság székhelyén mutatták be az Erdély Püspöke, Tudósa és Mecénása – Haynald Lajos című, az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadója által megjelentetett új könyvet.

A kötet Haynald Lajos, „Erdély szeretett püspöke” emlékét ápolja. Bemutatja Erdélyben kiteljesedő lelkipásztori szolgálatát és a régió társadalmi felemelését szolgáló munkásságát. Egyháztörténészi tevékenysége, politikai szerepvállalása mellett a kiadvány feltárja Haynald sikerességének hátterét.

Haynald életében meghatározók voltak kitűnő iskolái és tanárai. Hitbéli és szakmai előmenetelét a váci és pesti piarista iskolák, valamint az esztergomi évek alapozták meg. Tanulmányainak későbbi állomásai, a pozsonyi Emericanum, a nagyszombati Seminarium Marianum, a bécsi Pázmáneum és az Augustineum még ma is legnevesebb növendékei között tartják számon őt.

Haynald gyulafehérvári püspökként és később kalocsai érsekként is sokat tett Erdély tudományos kutatásáért, különös hangsúlyt fektetve a növényvilág feltárására. A kötet bemutatja az Erdély nevesebb közgyűjteményeiben őrzött Haynald-relikviákat is. Az új könyvópuszt két jeles biológus, a budapesti Bauer Norbert és a kolozsvári Bartók Katalin szerkesztették. A továbbiakban a velük készített beszélgetést közvetítjük:

Riporter: László Tibor
Fotó: Kékedy-Nagy László

Szerkesztő: kristalybea, 2020 február 11, 08:06

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról