Élő Kolozsvári Rádió

Ortodox Te Deum az unitáriusoknál

Ortodox szertartás szerint imádkoztak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A vallási sokszínűség jegyében különböző felekezeteket hívnak meg január és február folyamán, hogy közösen imádkozzanak, jobban megismerjék egymás vallási szokásait, liturgiáit. Január 26-án a kolozsvári Ortodox Teológiai Szeminárium pap-tanárai és kórusa nyújtott bepillantást az egyházi liturgiájuk  hangulatába. Az unitárius kollégiumban hetente tartanak áhítatot, ahogy ők mondják: précest. Ennek keretében mutatkoznak be a következő hetekben  a katolikusok és ortodoxok után a protestáns, neoprotestáns, muzulmán és buddhista felekezet képviselői.

Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatóját elmondta: „Egy magyar iskolában, egy dominánsan protestáns közösségben román anyanyelvű szertartás szerinti, ősi liturgiát láthattunk és hallhattunk. Ez a kereszténység egyik legrégebbi felekezete, ősi liturgia, és meglepetésemre, örömömre a gyerekek jól fogadták. Nem azt nézték, hogy egy román ajkú pópa imádkozik, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy milyen ez a liturgia, mi van a hátterében. Az üzenet elérte a célját, hiszen arról beszélt a kollégám, hogy tulajdonképpen a falakat mások építik közénk, és nekünk meg kellene találnunk a szeretet hangját és beszélni rajta, és akkor meg lehetne beszélni közösségről, lehetne beszélni valójában ökumeniáról. Lehet, hogy nem volt szokványos egy protestáns közösségben ezt a Te Deumot hallgatni, de mindenképp meglepetésszerű volt és jólesett a gyerekeknek, nagyon sokan pozitív szájízzel távoztak.”

a teljes összeállítás

Liviu Vidican-Manci az ortodox szeminárium lelkész igazgatója az unitáriusoknál tartott áhítaton elmondta: „Nem leltem találóbb igét, Szent János apostol és evangélistáénál, akit különösen szeretünk. Ő a szeretetben határozza meg Istenhez való viszonyunkat. Szeretném felolvasni evangéliuma 13-ik részének 34-ik versét. Itt János evangélista a következő szavakat használja. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. És most jön az, ami azt hiszem mindannyiunkat érint: Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 január 30, 14:28

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
Hangoló kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:21

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal

Jellemzően négygólos mérkőzések zajlottak hétfőn az észak-amerikai labdarúgó világbajnokságon – vagy gól nélküli döntetlen. Keddre...

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon