Élő Kolozsvári Rádió

A magyar szövetkezetek Erdélyben 1918 és 1948 között

Az első világháború előtt és a két világháború között Erdélyből Transilvania márkanevű termékeket exportáltak a szövetkezetek a világ különböző részeire, Angliába vagy akár Egyiptomba. A magyar szövetkezetek Erdélyben 1918 és 1948 között  – címmel tartott előadást román nyelven, román hallgatóságnak Hunyadi Attila kolozsvári történész Bukarestben. Előadásában a két világháború közötti erdélyi szövetkezeti rendszert mutatta be. A besszarábiai és bukovinai németek és zsidók, az erdélyi szászok, a bánsági svábok, illetve az erdélyi magyarok szövetkezetei a ’30-as években is megtartották autonómiájukat, mindenekelőtt saját szövetkezeti egyesületeik és föderációik koordinálásában. Hunyadi Attila szerint:

“Ha meghaladjuk a sérelmi politikák felsorolását és a szenvedéstörténetet és rámutatunk azokra a konstruktív intézménytörténeti előzményekre amelyek máig tanulsággal szolgálnak, akkor tényleg historia est magistra vitae, tehát a történelem az élet tanítómestere alapján bizonyos tanulságokat levonhatunk a mára vonatkozóan is. Csak egy példát említsek: hogyha az első világháború előtt és a két világháború között Erdélyből képesek voltak a szövetkezetek exporttermékeket is előállítani, saját márkázott erdélyi, Transilvania márkanévvel ellátott termékeket egész Angliáig, Egyiptomig, Palesztináig exportálni, akkor ez intő jel lehet arra, hogy ezt ma is meg lehet tenni.”

Hunyadi Attilával Szilágyi Szabolcs készített interjút

A Balassi Intézet szervezésében havonta adnak elő magyar történészek a közös román-magyar történelemről.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 január 29, 18:59

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
Hangoló kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:21

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal

Jellemzően négygólos mérkőzések zajlottak hétfőn az észak-amerikai labdarúgó világbajnokságon – vagy gól nélküli döntetlen. Keddre...

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon