Hadd szóljon!

Kisebbségek kavalkádja a nagyszínpadon

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Európa kisebbségben élő népeinek találkozója a Szent István napi néptánctalálkozó. Tegnap a résztvevők felvonultak a Kolozsvári Magyar Napok fesztiválutcáján, a Farkas utcán, majd felléptek a főtéri nagyszínpadon. A tizennyolcadik kiadásnál tartó rendezvényt kimondottan a különböző országok kisebbségi néptánc csoportjai számára hozták létre. A Kárpát-medence szinte összes országából érkeztek magyar kisebbségi csoportok, Magyarországot két sváb és egy román, Lengyelországot egy többségi lengyel és egy lemk néptáncegyüttes képviseli, valamint jelen van az olasz és görög kisebbség is.  Pillich Balázs főszervezőt hallják.

(Szilágyi Szabolcs)

 

A néptánctalálkozó teljes programja a Kolozsvári Magyar Napok honlapján érhető el.

Articol editat de fulopnoemi, 19 augusztus 2016, 15:30

teleki napok nagybanya
Hangoló szerda, 22 május 2024, 12:43

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz

A kiállítás mellett filmvetítés, borkóstoló, műhelykonferencia és koncert is szerepel a május 22-án kezdődő programban. Vasárnap,...

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz
Miről mesél a gyalui várkastély?
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 15:54

Miről mesél a gyalui várkastély?

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly...

Miről mesél a gyalui várkastély?
Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 13:55

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek...

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 12:36

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattak el kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt a bálba, s talán maguk sem gondolták, hogy a...

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:48

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus

Budapesten szakgyakorlatozott a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja. A mobilitást az Erasmus+ program tette...

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:18

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait. Irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház és mozgásművészet,...

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Hangoló péntek, 17 május 2024, 14:24

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális

Ismét megszervezik a Családi Folkmajálist Kolozsváron. A régi hagyományokat követve, a Hója erdőbe, a Néprajzi Múzeum szabadtéri...

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális
Hangoló csütörtök, 16 május 2024, 13:44

Sétafika klub és Alzheimer café

Alzheimer Café címmel több mint két éve rendeznek találkozókat Kolozsváron. Elsősorban azoknak szólnak, akik a betegséggel küzdő...

Sétafika klub és Alzheimer café