Hadd szóljon!

Varázslatos természet a Magyar Napokon

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei – Madarat fészkéről, madarat lábáról… – Bepillantás a vizek rejtelmes életébe – Apró világ nagy csodái – a rovarok varázslatos világa – Interaktív játékok címmel zajlik az a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény, amelyet az Apáthy István Egyesület, az Állattani Múzeum, illetve a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete szerveznek. Akik nem látogattak el a Mikó-kerti épületbe, megtehetik még szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között.

Maczalik Kunigunda biológust, az egyetem tanársegédét, az egyik házigazdát kértük mikrofon elé.

 

A múzeum felújítás alatt áll, ezért keresnünk kellett egy teret itt a Mikó-kertben, ahol elférünk ezekkel a tevékenységekkel, ezért jöttünk le az élő állatok közé, a viváriumba. Tavaly volt az első év, hogy úgy döntöttünk: nem megyünk le a Farkas utcai múzeum-sétányra, többek között azért is, hogy az élő állatainkat be tudjuk vonni a forgatagba. Az élő állatok év közben is látogathatók, hétfő kivételével minden nap a viváriumban.

(László Tibor)

 

Articol editat de fulopnoemi, 19 augusztus 2016, 15:10 / actualizat: 20 augusztus 2016, 10:41

teleki napok nagybanya
Hangoló szerda, 22 május 2024, 12:43

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz

A kiállítás mellett filmvetítés, borkóstoló, műhelykonferencia és koncert is szerepel a május 22-án kezdődő programban. Vasárnap,...

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz
Miről mesél a gyalui várkastély?
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 15:54

Miről mesél a gyalui várkastély?

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly...

Miről mesél a gyalui várkastély?
Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 13:55

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek...

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 12:36

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattak el kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt a bálba, s talán maguk sem gondolták, hogy a...

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:48

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus

Budapesten szakgyakorlatozott a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja. A mobilitást az Erasmus+ program tette...

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:18

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait. Irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház és mozgásművészet,...

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Hangoló péntek, 17 május 2024, 14:24

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális

Ismét megszervezik a Családi Folkmajálist Kolozsváron. A régi hagyományokat követve, a Hója erdőbe, a Néprajzi Múzeum szabadtéri...

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális
Hangoló csütörtök, 16 május 2024, 13:44

Sétafika klub és Alzheimer café

Alzheimer Café címmel több mint két éve rendeznek találkozókat Kolozsváron. Elsősorban azoknak szólnak, akik a betegséggel küzdő...

Sétafika klub és Alzheimer café