Hadd szóljon!

Kolozsvár utalásrendszere a Helikonban

7OO éves Kolozsvár városa, és 7oo. lapszámához érkezett a Helikon folyóirat. A szerzők és szerkesztők tematikus lapszámot állítottak össze, ezt mutatták be tegnap Könyvek, városok címmel Magyarország Főkonzulátusa dísztermében.

A tartalomról Karácsonyi Zsolt főszerkesztőt hallják.

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Kolozsvárról egy kolozsvári lap túl gyakran nem beszél, nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, nem azért, mert nem lehetne mondjuk öt évente ilyen lapszám, hanem mert túl közeli a téma, és nagyon nehéz megfogni valamit, amit annyira közelről ismer az ember.

Ennek ellenére azon voltunk, hogy megpróbáljunk egy-egy fontos szeletet kiemelni, vagy inkább egy utalásrendszert kiépíteni ebben a lapszámban, hogy minden kapcsolódjon össze, utaljon egymásra, és találkozási pontokat mutassunk föl a lapszámon belül, mert Kolozsvár – legalábbis szerintem – a találkozási pontok egyfajta összességeként is meghatározható.

(Gergely Zsuzsa)

 

Articol editat de fulopnoemi, 18 augusztus 2016, 14:06 / actualizat: 30 augusztus 2016, 16:44

A Székelyföld története első két kötetéről
Donát 160 kedd, 29 november 2016, 17:00

A Székelyföld története első két kötetéről

Székelyföld és népének históriája, hasonlóan a világ bármely vidékének történetéhez, nem pusztán a történészek és a...

A Székelyföld története első két kötetéről
Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
Donát 160 hétfő, 28 november 2016, 17:00

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről

Kettős tudományos konferencia zajlott Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A 17. Nemzetközi Energetika-Elektrotechnika...

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Donát 160 szerda, 16 november 2016, 02:28

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral

A Kolozsvár 20. századi ipartörténetének emlékei sorozat 7. részében az egyik legérdekesebb előadást hallhatták az érdeklődők az...

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
Donát 160 vasárnap, 13 november 2016, 15:32

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal

A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei, madarat fészkéről, madarat...

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
Donát 160 vasárnap, 13 november 2016, 14:32

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal

            A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei,...

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal
Donát 160 csütörtök, 3 november 2016, 15:00

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda

  Hat és fél évtized állt már a Magyar Távirati Iroda mögött, amikor 1956 őszén szembe találta magát történetének egyik...

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda
Donát 160 vasárnap, 30 október 2016, 06:00

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége

Kolozs megye déli részén, a Gyalui-havasok keleti oldalán, 720 méter tengerszint feletti magasságban, a Jára völgyében fekvő Járavizének...

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége
Donát 160 péntek, 14 október 2016, 01:39

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével

A 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának záró napján került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amely a Regionalizmus...

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével