Élő Kolozsvári Rádió

A Székelyföld története első két kötetéről

sipos_gaborkovacs_andras

Székelyföld és népének históriája, hasonlóan a világ bármely vidékének történetéhez, nem pusztán a történészek és a rokontudományok művelőinek belügye. Ennek jegyében született meg a Székelyföld története című háromkötetes nagymonográfia. A szerzők munkánkájukat elsősorban a Székelyföld mai lakóinak szánták, miközben tudatában voltak annak, hogy a térség története napjainkban sem csupán őket érdekli. Nem feledkezhettek meg egy sokkal tágabb, a Székelyföld határait messze meghaladó körről, hiszen az itt élő, szülőföldjük, közvetlen környezetük felé érthető kíváncsisággal forduló százezreken túl az innen elszármazottak vagy a régió története iránt érdeklődők hosszú sora él a világ minden részén.

Az Egyed Ákos akadémikus vezette történészcsoport által összeállított háromkötetes tudományos munka a kezdetektől az 1989-ig tartó időszakot ismerteti. A könyvbemutatón készült interjúk közül itt kettőt hallhatnak. Előbb dr. Sipos Gábor történész beszél a Székelyföld történetének első kötetéről, amely végigköveti a székelység történetét a kezdetektől a történelmi fordulópontnak számító 1562-es székely felkelésig. A második kötetről, amely a térség ezt követő korszakait tanulmányozza a 19. század közepéig, dr. Kovács András történész, a korszak jeles ismerője mesélt.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2016 november 29, 17:00 / actualizat: 2017 június 7, 9:55

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
Donát 160 hétfő, 2016 november 282016 november 28, 17:00

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről

Kettős tudományos konferencia zajlott Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A 17. Nemzetközi Energetika-Elektrotechnika...

Tények és kételyek környezetünk elektromágneses szennyezéséről
A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Donát 160 szerda, 2016 november 162016 november 16, 02:28

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral

A Kolozsvár 20. századi ipartörténetének emlékei sorozat 7. részében az egyik legérdekesebb előadást hallhatták az érdeklődők az...

A kolozsvári nyomdászat évszázadai. Beszélgetés Hoch Sándorral
Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
Donát 160 vasárnap, 2016 november 132016 november 13, 15:32

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal

A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei, madarat fészkéről, madarat...

Kígyók, békák és más kedves teremtmények. Beszélgetés Kelemen Attila állatorvossal
„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal
Donát 160 vasárnap, 2016 november 132016 november 13, 14:32

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal

            A varázslatos természet világa: Kolozsvár környéki Natura 2000 területek természeti értékei,...

„Élő sziget” Kolozsvár kőrengetegében: a BBTE vivariuma – Beszélgetés Maczalik Kunigunda biológussal
Donát 160 csütörtök, 2016 november 32016 november 3, 15:00

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda

  Hat és fél évtized állt már a Magyar Távirati Iroda mögött, amikor 1956 őszén szembe találta magát történetének egyik...

Sétatér: 60 évvel ezelőtt történt. Az 1956-os magyarországi forradalom és a Magyar Távirati Iroda
Donát 160 vasárnap, 2016 október 302016 október 30, 06:00

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége

Kolozs megye déli részén, a Gyalui-havasok keleti oldalán, 720 méter tengerszint feletti magasságban, a Jára völgyében fekvő Járavizének...

Donát160: Sziklák és vizek ölelésében – Járavize kicsiny, de nagymúltú magyar közössége
Donát 160 péntek, 2016 október 142016 október 14, 01:39

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével

A 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának záró napján került sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amely a Regionalizmus...

Donát160: Transzilvanizmus, regionalizmus. Beszélgetés Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével
Donát 160 szerda, 2016 október 122016 október 12, 01:18

Donát 160: Erdély szerelmesei a transzilvanisták. Beszélgetés Vincze Zoltánnal az Erdélyi Demokratikus Liga vezetőségi tagjával

A 7-ik Kolozsvári Magyar Napok zárónapján került sor arra a kerekasztal megbeszélésre amely az európai regionalizmusról, a különböző...

Donát 160: Erdély szerelmesei a transzilvanisták. Beszélgetés Vincze Zoltánnal az Erdélyi Demokratikus Liga vezetőségi tagjával