Élő Kolozsvári Rádió

Árny és varázslat: színház a Magyar Napokon

Keddtől péntekig a sétatéri színházban, csütörtök délutántól pedig a Farkas utcai sátorban is jelen lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Magyar Napokon – a programról Deák Katalin programszervezővel és Radó Krisztina közönségszervezővel Szuszámi Zsuzsa beszélgetett.

Ma délutántól egészen péntekig minden nap érdemes ellátogatni a Kolozsvári Állami Magyar Színházba: A kétbalkezes varázsló, az Öregek könyve és a Hedda Gabler című előadás is szerepel a műsorban, augusztus 19-én pedig rendhagyó produkciót tekinthetnek meg a kolozsváriak.

Baltazar szinhaz_Graffalo

Fotó: Baltazár Színház

A budapesti Baltazár Színház Graffaló című, Elek Dóra rendezte előadása az Én is szeretnék játszani! projekt részeként látogat Kolozsvárra, ahol kétszer (pénteken 11:30 és 12:30 órától) is műsorra tűzik a Stúdióban. A Baltazár Színház társulatát nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják, akik utoljára 2009-ben jártak Kolozsváron. Előadásuk kerekes székkel is megtekinthető, a színház többi előadásához hasonlóan (ezt jegyvásárláskor a kasszánál vagy e-mailben, a katalin.deak@huntheater.ro címen kell előre jelezni).

A Graffaló családi előadás, főszereplője egy egérke, aki kitalál egy nagy állatot: a graffalót, amivel ijesztgeti az erdő lakóit – de egy szép napon szembetalálkozik az általa kitalált figurával. Az előadás – és a projekt – fontos kérdése tehát, hogy hogyan tudunk megbarátkozni a saját (kitalált) szörnyeinkkel, árnyékainkkal? Az Életfa Családsegítő Egyesület kezdeményezése nyomán létrejött, Én is szeretnék játszani! című projekt hosszabb távon is hatással lesz a kolozsvári fogyatékkal élők életére – hogy hogyan, az kiderül a beszélgetésből:

 

A színházsátor idén is megszokott helyén, a Farkas utcai templommal szemben lesz megtalálható, a program csütörtökön, augusztus 18-án 16.30 órától kezdődik, Laczó Júlia színésznő székelykáposztájával, és a piknikhangulatot teremtő zenével és tánccal. A pénteki Bolhapiacon a társulat tagjainak régi, nem használt kedvenc tárgyait lehet megvásárolni, a bevételt pedig az Én is szeretnék játszani! projekt javára fordítják. Szombaton Rapidrandit szerveznek a színház programjaival, ahol a következő évad előadásai mellett a színházi különórával, az önkénteskedéssel, a Living Roommal és az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál következő kiadásának programjával is meg lehet ismerkedni. Nem marad el a gyerekmegőrző, a találkozás a társulat tagjaival, a Garázs-kvíz sem, vasárnap pedig Belloni mester bűvésziskolájában tanulhatnak varázsolni a gyerekek (az érdeklődőknek a bűvész üzeni, hogy hozzanak magukkal befőttesgumikat, vékony és vastag zsinórokat, nagy biztosítótűket, kis zsebkendőket, nagy gémkapcsokat és pénzérméket!).

A Kolozsvári Állami Magyar Színház programjairól bővebb információk az intézmény honlapján érhetők el, a Kolozsvári Magyar Napok összes színházi programja a rendezvény honlapján tekinthető meg.

Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 16, 18:26 / actualizat: 2016 augusztus 17, 14:48

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés