Bányászok, ha eljárnak…
Már megkopott, és egyre kevesebbet beszélünk róla. Negyedszázad spongyája jól működik. 1990 június közepén Bukarestben embereket vertek halomra, mert másként gondolkodtak, szóltak, éreztek, mint az éppen választások révén frissiben megerősödött hatalom. Első szabad választásaink… Minekutána szabad volt választani újfent a beletörődés és a tiltakozás között. És még volt egy harmadik opció: elmenni innen az első vonattal, amelyen nem bányászok utaznak.
Egyik barátom így szökött feleségével Berlinig; a nő azóta is beleborzong, ha eszébe jut, miként tuszkolták fel az Egyetem téren egy rendőrségi szállítókocsi vezetőfülkéjébe, és hogyan sikerült mégis megmenekülnie a további megaláztatásoktól. A módszer amilyen egyszerű, épp olyan brutális volt: ráuszítani a társadalom egyik csoportját a másikra, felruházni a bányászt az igazságtevők pallosával. Jól érzékeli a kérdést Ovidiu Pecican, aki a bányászvonulás tanulságairól cikkezett a napokban. Szerinte kevés eltérés van aközött, ahogy ’89 decemberében Ceauşescu is azt tervezte: hazafias munkásbrigádokat küld majd Temesvárra rendet teremteni, és ahogyan Iliescu behívta-csalta Bukarestbe a zsilvölgyi vájárokat. Ugyanaz a reflex, manipulációs recept, csak a hozzávalók, az alapanyagok változtak némileg. Ezért is van igaza Lucian Boiának, amikor legújabb könyvében azt taglalja, a kommunizmus eltűnt, a kommunisták meg túlélték a rendszert, és erre rímel rá Mircea Cărtărescunak egy interjúban elhangzó szentenciája, mely a jelenlegi állapotok magvas kritikája is ugyanakkor: „Az a baj Romániával, hogy lakosai vannak, nem állampolgárai.”
Visszatérve a bányászjárásra: alig pár évvel azután, hogy a doronggal rendet teremtő bányászok üvöltése elhalt a téren, egy történelem-ismereti teszten jön velem szembe a következő válasz: a törökök nándorfehérvári vereségét a bányászjárások okozták.
Rostás-Péter István
Articol editat de fulopnoemi, 17 június 2016, 10:36 / actualizat: 19 június 2016, 19:47
