Hadd szóljon!

Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?

elso_hazCsigatempóban halad a Képviselőházban az úgynevezett „fizetés helyetti teljesítés” törvényének ügye.

A tavaly ősszel egyszer már megszavazott jogszabálynak a fizetésképtelenné vált lakáshitel-felvevőkön kellene segítenie, csakhogy pontatlan megfogalmazásai, a kedvezményezetti kör laza meghatározása és visszamenőleges hatálya miatt heves bírálatok érték, az államfő pedig átgondolásra visszaküldte a Parlamentbe. A törvényt néhány módosítással ismételten elfogadta a Szenátus, a végszó a képviselőké.

De miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy ha valaki ingatlannal garantált jelzáloghitelt vesz fel és valamilyen okból fizetésképtelenné válik, ingatlanjának (házának/ lakásának/ telkének) tulajdonjoga a kölcsönt folyósító pénzintézetre száll át. Igen ám, de az ingatlan értéke az évek során jelentősen ingadozhat! A szakértővel felbecsültetett egykori értéknek természetesen fedeznie kellett a hitel összegét, ám a piaci folyamatok eredményeként előfordulhat, hogy a lakás, ház, telek n év múlva már kevesebbet ér, mint az ügyfél maradék tartozása. Az adós a jelenleg hatályos törvények szerint ilyenkor ingatlanjának (mely akár saját lakása is lehet) átruházásával még nem tudta le kötelezettségeit, az értékkülönbözetet is meg kell térítenie! Nos, ezt a többletkötelezettséget számolná fel a  fizetés helyetti teljesítés törvénye.

Kelemen Zoltan

Kelemen Zoltán

A jogszabály szószólói a méltányos kockázatmegosztás elvével érvelnek: vegyék ki részüket a lutriból a bankok is, hiszen hatalmi pozíciójukból gyakorlatilag diktálják a hitelfeltételeket, mi több, sokszor menet közben módosítják az ügyfél fizetési kötelezettségeit! A sajtó bankokat elmarasztaló törvényszéki döntések garmadájáról számol be, melyek csak erősítik a Robin Hood-ot – magyarabb viszonyulásban Rózsa Sándort – visszasírók érveit. A kívülálló – mitagadás – reflexszerűen azokra gondol, akik más lehetőség híján jelzáloghitel felvételére kényszerültek, hogy saját fedél legyen a fejük felett. A garancia ez esetben bizony maga az áhított lakás!

Eközben akadnak, akik arra figyelmeztetnek: a bedőlt hitelek igen kis hányada az ilyen eset, a NAGY NEM FIZETŐK befektetésként építtettek, vásároltak a pezsgés éveiben hitelből. Ők azok, akik most hatalmas összegekkel tartoznak és óriásit buknak, ha az ingatlan átadása után az értékkülönbözetet is elő kell teremteniük valahonnan! Csakhogy míg az ő vagyonukhoz nekünk, többieknek semmi közünk, a bankok többek között a mi betéteinkből adják a hiteleket. Ha a bankok ráfizetnek az üzletre, mi is bánjuk valamilyen formában
Akkor meg mi a teendő, hogy a valóban rászorultakat védje a törvény?
Minderről Kelemen Zoltán pénzügyi elemzővel beszélgettünk:

 

Szerkesztő, riporter: Papp-Zakor András

Articol editat de Papp-Zakor András, 26 március 2016, 16:16 / actualizat: 1 április 2016, 13:26

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába
Láthatár péntek, 19 augusztus 2016, 21:19

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába

Ceaușescutól Constantinescuig. A magyar-román viszony a mélyponttól az alapszerződésig. Ezzel a címmel tartott előadást pénteken...

Magyar-román viszony – a Scornicești-i Tölgy árnyékából a(z eredeti) demokráciába
Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként
Láthatár szerda, 17 augusztus 2016, 19:50

Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként

Társadalmi – ha úgy tetszik, szociális – vállalkozások témában tartott tematikus délelőttöt szerdán a Kreatív Kolozsvár...

Társadalmi vállalkozások – kapitalizmus másként
Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal
Láthatár csütörtök, 21 július 2016, 19:18

Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal

Kolozsvár vendége volt csütörtökön az Egyesült Államok bukaresti főkonzulja, Daniel Perrone, aki a helyi sajtó néhány képviselőjével...

Amerikai vízumokról dióhéjban – interjú Daniel Perrone főkonzullal
A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben
Láthatár péntek, 3 június 2016, 19:19

A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben

Hat megye tizenkét, jelentős roma népességű településén készült az a komplex felmérés, amelynek eredményeiről Kiss Tamás szociológus...

A szocialista ipar hűlt helyén – kortárs roma egzisztenciák Erdélyben
Láthatár kedd, 12 április 2016, 13:50

„Saját magamat kaptam a Nyilas Misi-től” – tehetségnap vallomásokkal

IV. Tehetségnapját tartotta szombaton a Nyilas Misi Egyesület a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. 20 különböző korú és...

„Saját magamat kaptam a Nyilas Misi-től” – tehetségnap vallomásokkal
Láthatár szombat, 2 április 2016, 17:40

Párizs, Brüsszel – zsigeri reakcióink és a célszerűség

A brüsszeli merényletek óta nem múlik el nap anélkül, hogy honi televízióink beszélgetőműsoraiban politikusok, közéleti személyiségek,...

Párizs, Brüsszel – zsigeri reakcióink és a célszerűség
Láthatár csütörtök, 24 március 2016, 14:12

Műsorelőzetes: Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?

Csigatempóban halad a Képviselőházban az úgynevezett „fizetés helyetti teljesítés” törvényének ügye. A tavaly ősszel egyszer már...

Műsorelőzetes: Fizetés helyetti teljesítés – kinek a kecskéjéhez küldjük a kaszást?
Láthatár csütörtök, 10 március 2016, 14:40

Szlovákia – elmért voksok szombatja

Parlamenti választásokat tartottak múlt szombaton Szlovákiában. Az eredmény teljes meglepetésnek bizonyult valamennyi előzetes felméréshez...

Szlovákia – elmért voksok szombatja