Élő Kolozsvári Rádió

Tanítót keres Óradna magyarsága

osztaly_iskola_tanulas_oktatasTizenkét  magyar óvodás és hét kisiskolás várja az óvó és a tanító nénit vagy bácsit a Beszterce-Naszód megyei Óradnán. Két állás a helyi, maroknyi magyarság támogatásával megtoldva.

Lehet fiatal, vagy nyugdíjas, csak tudjon magyarul és románul. Ez utóbbi ismerete nélkül aligha boldogulna, Óradnán ma már nagyon kevesen beszélnek magyarul.

Óradna végvárnak számít, mondja Décsei Attila, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnöke, aki hozzátette:

„A probléma nem egyedi, a megye más településein is gondot jelent a magyar tanító hiánya.”

Valószínűleg inkább városon próbálnak állást találni. Ha az óradnaiak mégis találnának oktatókat, fizetésük biztosított lenne, hiszen úgynevezett tituláris állásokról van szó – teszi hozzá. Az óradnai RMDSZ, egyben a helyi közművelődési egyesület elnöke, Strimbu Erzsébet elmondta:

„A tavaly, az összevont egy-négy osztályban volt nyugdíjas tanító nénink és volt óvó nénink. Az óvó néni követte a férjét Németországba, a tanító néni nyugdíjas, betegeskedik, nem tud ingázni Besztercéről.”

A tanítónak, ha lenne, a fakultatív magyar órákon résztvevő diákok tanítását is vállalnia kéne, ugyanis sokan, elsősorban vegyes házasságokból származó kis és nagyobb diákok, szívesen tanulnának meg magyarul.

Tanítót keres Óradna magyarsága

Óradna Naszódtól mintegy negyven kilométerre,  a Radnai-havasok déli, a Borgói-hegység északi lábánál, a Nagy-Szamos két partján fekszik. Több mint ötezer lakosa van, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint szinte ötszáz magyar él itt. Helyi sajátosság, hogy sokan vallják magukat magyarnak, annak ellenére, hogy a nyelvet már nem beszélik.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 augusztus 30, 11:24 / actualizat: 2015 augusztus 30, 12:33

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját
Hangoló péntek, 2026 január 22026 január 2, 11:44

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina

Benő Krisztina a nyáron végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ugyanakkor jelenleg másodéves a BBTE Testnevelés és...

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina