Élő Kolozsvári Rádió

Az erdélyi magyarok, akik nem beszélnek magyarul

radnaborberekAz erdélyi magyarok, akik nem beszélnek magyarul. Van ilyen. Miközben az fel sem tűnik, hogy például a mellettünk élő svábok németnek vallják magukat, van nemzeti identitásunk, de sokuk nem beszéli anyanyelvét, csak magyarul tud,  megdöbbenünk ha olyan magyarokról hallunk, főleg ha erdélyiekről van szó, akik magyarnak tartják magukat, magyar nevük van, de nem beszélik a nyelvet. A Beszterce-Naszód megyei Radnán és Borbereken szervezett riporttábort a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Ez volt az egyik téma.

Rácz Éva, a MÚRE elnöke elmondta, mikor először szembesült ezzel a helyzettel, hogy Erdélyben élnek olyan magyarok, akik nem, vagy alig beszélnek magyarul, de magyar identitásúak, eldöntötte, erre a vidékre érdemes riporttábort szervezni.

„Most jöttem rá, ebben a táborban, hogy ez ugyanaz, amit Szatmár megyében, ahol én születtem, tapasztalhatunk a svábok esetében, akik németnek mondják magukat és nagyon sokan közülük csak magyarul beszélnek.”

Óradnán és Radnaborbereken 1967-ben szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás. Az azóta eltelt időszak alatt bekövetkezett a nyelvcsere, ma már alig beszélnek magyarul, de magyarnak vallják magukat. Hogy miért fontos számukra mégis az identitás, miért ragaszkodnak ahhoz, hogy ne Ionnak, hanem Jánosnak szólítsák őket, arról az ősszel megjelenő riportkötetből valószínűleg többet is megtudunk.

A táborozókkal Antal Attila, a besztercei önkormányzat magyar tanácsosa, az ősszel induló magyar iskolaközpont leendő igazgatója, Toók Katalin, az RMDSZ nőszervezetének Beszterce megyei elnöke és Plesch Katalin, a megyei EMKE elnöke is találkozott, akik a besztercei magyarság helyzetéről beszéltek az újságíróknak.

A MÚRE táborról a Hangolóban

Az idei riporttáborban a tavalyihoz képest, amelyet Kalotaszegen, Farnason szerveztek, jóval többen vettek részt. Huszonegy újságíró érkezett Kovászna, Hargita, Brassó, Temes, Maros, Szilágy és Kolozs megyéből, valamint Bukarestből – mondta el Maksay Magdolna, a MÚRE Kolozs megyei területi megbízottja.

kolozsvári rádió

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 július 14, 15:57 / actualizat: 2015 december 28, 5:00

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel
A kalotaszegi Méráról a világnak
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 10:58

A kalotaszegi Méráról a világnak

MÉRA World Music Festival – magyaroknak: Világzenei Csűrfesztivál. Családias hangulatú, kisebbecske fesztivál, színes világzenével....

A kalotaszegi Méráról a világnak
A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is
Hangoló kedd, 2026 július 282026 július 28, 11:16

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is

Augusztus végéig minden kedvezményezetthez eljut a 2026 év kifizetési utalványa – adta hírül közösségi oldalán az Országos...

A kártérítési értesítés nem elég: lépnie kell a jogosultnak is
Hangoló szombat, 2026 július 252026 július 25, 11:09

Tusványosi helyzetjelentés Orbán Viktor beszéde előtt

A résztvevők egy része gyászolni ment el Tusványosra, a másik része pedig „úgy viselkedik mintha semmi sem történt volna...

Tusványosi helyzetjelentés Orbán Viktor beszéde előtt
Hangoló péntek, 2026 július 242026 július 24, 14:22

Közösségi összefogás a Vicces apróhirdetésekért – Bertóti Johanna projektjét támogathatjuk

A magyarországi Két Hold Kiadó felkérésére Bertóti Johanna elvállalta, hogy lefordítja magyarra Ionela Hadârcă és Irina Dobrescu White...

Közösségi összefogás a Vicces apróhirdetésekért – Bertóti Johanna projektjét támogathatjuk
Hangoló csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Hangoló csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel