Élő Kolozsvári Rádió

Ifi-fővárosként a Demokrácia Világfórumon

ififovaros

Demokrácia Világfórum harmadik kiadása – az első, amelybe az ifjúságot is bevonták. Olyan sikeres projekteket lehetett bemutatni 2014. október 31–november 6. között Strasbourgban, amelyek az ifjúság befolyását mutatják.

Jövőre Európa Ifjúsági Fővárosa lesz Kolozsvár. Ekkora banzáj még nem volt – mondják a fiatalok, akik már hetek, sőt, talán hónapok óta készülnek az eseményekre, amelyektől egyre kevesebb idő választ el már minket. A projektet szintén bemutatták a Demokrácia Fórumon. Az ott szerepelt csapat (és egyben a PONT csoport) egyik képviselőjét, Ugron Hannát megkérdeztük: milyen volt a fogadtatása – és az alábbi bejátszásból az is kiderül, hogyan viszonyulnak a mai fiatalok a demokráciához, mennyire ismerik a jogaikat, és mennyire vannak tisztában felelősségükkel.

Házigazda: Rácz Éva

Szerkesztő: , 2014 november 10, 12:11 / actualizat: 2014 november 10, 16:17

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Hangoló kedd, 2025 május 272025 május 27, 12:42

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?

Daniel David tanügyminiszter tájékoztató jellegűvé minősítené a nyolcadikosok záróvizsgáját. A tanügyminiszter kijelentette:...

Nyolcadikosok képességfelmérője – merre tovább?
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 10:05

Idén is kitakarítják a Maros partját

Vasárnap, május 25-én is a Hétfák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját. Céljuk nem csupán...

Idén is kitakarítják a Maros partját
Hangoló szombat, 2025 május 242025 május 24, 09:51

Mit üzentek a választópolgárok?

A politikai berendezkedéssel szemben álló jelöltek bizonyultak a legnépszerűbbnek a romániai elnökválasztáson. A tavaly novemberi...

Mit üzentek a választópolgárok?