Élő Kolozsvári Rádió

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

Napok óta attól hangos a közvélemény, itthon és külföldön egyaránt, hogy a világ legnagyobb ismert pókhálóját fedezték fel az albán-görög határon. Néhány percre nekünk is sikerült kapcsolatba lépnünk Urák István arachnológussal.

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Foto: Képernyőmentés az Urák István által közzétett videóból

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 12, 12:19

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas szövevényt egy albán–görög határvidéki kénes barlangban tárták fel, ahol mintegy 100 négyzetméteres szövedéken több tízezer pók él együtt. A kutatók becslése szerint közel 69 000 házi zugpók (Tegenaria domestica) és 42 000 tüskésfejű pók (Prinerigone vagans) alkot közös telepet.

A pókkolóniáról szóló tanulmány vezető szerzője Urák István arachnológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi Élettudományi Tanszékének docense. Rádiónknak elmondta: sok egyéni háló egybeolvadása révén jön létre a végső hálózat. Ez idővel leválik a barlang faláról, és nemez- vagy függönyszerűen lóg le róla. Bizonyos darabjai a saját súlyuk miatt is leszakadhatnak, de gond egy szál se: a pókok aztán állandóan újraszövik.

Nem csoda, hogy mostanság folyton csöng a telefon Urák Istvánnál, hiszen jelentős felfedezésről van szó – amikor a Hangolóból felhívtuk, egy másik hívás is következett éppen, úgyhogy csipkedtük is magunkat rendesen. Lévén, hogy a folyamat mindkét részébe bekapcsolódott, a terepmunka vagy a laboratóriumi rész volt az izgalmasabb számára? – kérdeztük előbb Urák Istvántól. Amit ígérhetünk, hogy legközelebb folytatjuk a beszélgetést.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés