Élő Kolozsvári Rádió

Kiállítás a 130 éves EMKE levéltári anyagából és tárgyi emlékeiből

EMKE 13013o éves fennállását ünnepli idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Ez alkalomból egész hétvégényi rendezvénysorozatot szerveztek, díjazással és kiállítással egybekötve.  A Györkös Mányi Albert Emlékházban, május 15-ig látogatható az a tárlat, amely az EMKE több mint száz éves történetét mutatja be. A szervezők a lakosság segítségét is kérték különböző tárgyak begyűjtéséhez, ám nagyon kevés EMKE-hez fűződő emlék érkezett, ezért a kiállítás elsősorban dokumentumokon alapul.

Ugyanis, akármilyen hihetetlen, de mindössze három hónapja kutatható az egyesület levéltára, annak is csupán fennmaradt töredéke. Ennek ellenére gazdag anyag került ki a dobozokból, Bartha Katalin Ágnes kurátornak köszönhetően, aki aprólékosan igyekezett, különböző mellékágakon elindulva, mégis csak kiegészíteni a történelmi hiányosságokat. Bartha Katalin Ágnessel beszélgetünk arról, hogyan sikerült kevésbé látványos dokumentumokból egy igazi, gazdag és átfogó történeti-tárlatot szervezni.

Szuszámi Zsuzsa interjúja

A kiállítás hatalmas panókon tekinthető meg, a megfelelő történelmi tudnivalókkal szemléltetve. Tárgyi emlékek is láthatók, például gyufásdoboz, tányér és egyéb apróságok. Mert talán nagyon kevesen tudják, hogy az EMKE neve gyufásdobozon, szivarpapíron, kékítőn, keményítőn, naptárakon, tányérokon is szerepelt egykor. Hatalmas vagyonnal rendelkezett egykoron a magyarság összetartására létrejött szervezet. Kolozsváron, a Bocskai tér sarkán lévő mai vasúti palotát az EMKE építtette, saját pénzéből, virágzó befektetés gyanánt.

 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 április 25, 11:34 / actualizat: 2015 április 27, 17:02

Etichete:
Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját