Élő Kolozsvári Rádió

Ház a határon, avagy profizmus a műkedvelő színpadon

     Erdélyben faluhelyen több száz éves hagyománya van a karácsonyi, illetve a húsvéti műkedvelő színjátszó előadásoknak. Így van ez a Kolozs megyei Magyarfenesen is, ahol (ápr. 5-én) vasárnap Slawomir Mrozek, Ház a határon című abszurd komédiáját játszotta a helyi Stúdiószínpad társulat.

      Magyarfenes_archív foto_gyermekrajz kiállításHatár – igen kényes, és igen vitatott fogalom, kell is meg nem is, van is, meg nincs is, mint a mesében. A történelem során sokszor átszabták, koronként változott értelme, mást jelentetett ezer, száz, nyolcvan, vagy akár 25 évvel ezelőtt. Mást a nagyszülőnek, aki valamikor gyermekként menekült, átszökve a Magyarfenes közelében húzódó román-magyar határon, és mást az unokának, akinek a határ az átjárhatósággal egyenlő.

    Hát ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a húsvéti ünnepség szervezői, a Pro Magyarfenes Egyesület és a Stúdiószínpad, és, hogy mindjárt a művészetek közötti átjárhatósággal kezdjék, a művelődési házban így került egymás mellé a csupa lelkes fiatalból álló MF Dance tánccsoport hip hop előadása, Mrozek tragikomédiája, illetve a letűnt idők Magyarfenesét bemutató archív fotó- és a falu jövőjét elképzelő gyermekrajz-kiállítás.Ház a határon_Stúdiószínpad_Magyarfenes

       A színre lépő Stúdiószínpadot nem kell bemutatni a környéken, sem Kalotaszegen, de játszott már Magyarországon is a társulat. A mostani volt az ötödik bemutató előadásuk, eddig Szőcs Géza, Kisbereki böszörmények, Görgey Gábor, Örömállam, illetve Komámasszony, hol a stukker, valamint Csokonai Vitéz Mihály, Karnyóné című színművével arattak nem kis sikert.

     Vasárnap, amint felgördült a függöny, és elhangzottak az első párbeszédek, tudni lehetett, hogy vastaps lesz a vége. A csapat nagyon lelkes, és, mint vezetőjétől, Kun Tibortól megtudtam, máris van tervük a folytatásra.

      A magyarfenesi Stúdiószínpad szakmai irányítója, Vadas László rendező is úgy vélte, lesz folytatás, hisz a csapat rengeteget fejlődött, és mert műkedvelő társulatról van szó, a Ház a határon előadás kapcsán  beszélgetésünk során elkerülhetetlenül szó esett a profizmus és a műkedvelő színjátszás közötti átjárhatóságról.

 

Szöveg, hang: Bárdos Mária

Fotó: Sütő Szabolcs

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 április 10, 22:28 / actualizat: 2015 április 11, 14:46

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel