Élő Kolozsvári Rádió

Napfogyatkozás Kolozsváron és Einstein sejtése

Váradi Nagy Pál és a napfogyatkozás

Váradi Nagy Pál és a napfogyatkozás

Napfogyatkozás volt pénteken, nagyjából háromnegyed tizenegy és egy óra között Kolozsvár egén. Az egyetemi csillagda és a Borealis klub szervezésében nyilvános észlelésre várták az érdeklődőket. A napfogyatkozás ideje alatt több százan fordultak meg a csillagvizsgáló udvarán. Váradi Nagy Pál is ott volt távcsöveivel fényképezőgépeivel és a napfogyatkozást nézhetővé tevő szűrőivel. Napnéző eszközökből volt jónéhány fajta, a szemüvegtől, az egyébként nem megfelelő fólián át, a hegesztőmaszkig.

Váradi Nagy Pál, miközben újabb és újabb kíváncsiskodókat engedett a teleszkóphoz és igazított egyet-egyet a napfotózó műszeren elmondta: „A napfogyatkozásoknak egyfelől történelmi szerepe van. A történészek feljegyezték, hogy mikor mi történt. Volt egy csata és láttak egy napfogyatkozást. A mai csillagászok szépen visszaszámolják másodpercre pontosan, hogy az a csata, mondjuk háromezer évvel ez előtt, pontosan mikor volt.

A másik pedig egy tudománytörténeti kuriózum. 1919-ben úgy gondolták, hogy tesztelni kéne Einsteinnek az elképzelését, miszerint a gravitáció elhajlítja  a fényt. Ezért egy végtelenül egyszerű kísérletet találtak ki. Teljes napfogyatkozáskor lefényképezték a nap körül a csillagokat, és utána éjszaka, amikor ugye nincs a közelben a nap, megint lefényképezték. Azt találták, hogy a nap körül a csillagok nem ott látszanak, ahol az éjszakai égen. Így beigazolódott az amit Einstein megsejtett: a gravitáció elhajlítja a fényt!”

Váradi Nagy Pál mesél a napfogyatkozásról

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 március 20, 14:51

„Máramaros, meghallgatunk!”
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 11:11

„Máramaros, meghallgatunk!”

Elindul végigjárni a megyét a máramarosi RMDSZ-szervezet. Azt ígérik: házról házra bekopogtatnak, és ez nem kampánykörút, hanem érdekli...

„Máramaros, meghallgatunk!”
Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 10:12

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia

Az egyre népszerűbb helyi gasztronómiai pontoknál egy finom falat a nagymama konyháját, a gyerekkorunk ízeit és az otthon melegét idézi...

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Hangoló szerda, 2026 október 212026 október 21, 13:15

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz

Vajon milyen világ lenne az, amelyben az ember álmai másnap délután valósággá válnának? Baj lenne? És meddig lehet ezt elviselni? Ennek a...

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló hétfő, 2026 október 192026 október 19, 08:13

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke

A médiafogyasztók bizalmának megszerzését, visszaszerzését tartja az újságírók egyik fontos feladatának Kacsó Sándor televíziós...

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:59

Százéves a Korunk

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte ma a Korunk folyóirat a kolozsvári Vallásszabadság házában. Az 1926-ban indult lap a múlt...

Százéves a Korunk
Hangoló szerda, 2026 október 142026 október 14, 12:53

Mindannyian Csicsikovok vagyunk

Gogol Holt lelkek című regényéből két adaptáció is született, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Szakonyi Károly-féle változatot...

Mindannyian Csicsikovok vagyunk
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 15:09

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben

Mozgókép és mesterséges intelligencia – ezzel a címmel szervez konferenciát október 9-én a Filmtettfeszt keretében a BBTE Magyar Film és...

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 11:35

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig

A fentebb idézett felhívást a Tordai Magyar Napok oldaláról kölcsönöztük. Ugyanott olvashatjuk azt is, hogy ez a Kolozs megyei kisváros...

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig