Élő Kolozsvári Rádió

Tudom mit tettél 20 évvel ezelőtt!

20 év telt el azóta… – ezzel a felvezetéssel szoktak zárni régi történeteket, visszaemlékezéseket nagyapáink-nagyanyáink.
És bizony: 20 év telt el azóta, hogy megjelent a Perspektíva Diáklap első száma. Jelenlegi szerkesztői is majdnem ennyi idősek: Hankó Renáta főszerkesztő és Mák Arany rendezvényszervező, kommunikációs felelős – mindketten egyetemi hallgatók – ők voltak vendégeink a csütörtöki Hangolóban.perspi1

Talán éppen fiatal koruknak tudható be, hogy nagyon erősen nyomulnak a közösségi médiában.

A Perspi20 eseménysorozat két hónapig tart: első rendezvénye a március 26-i kreatív írás műhely Vallasek Júliával, a zárónap pedig május 22. Akkor hajnalban ér majd véget a szülinapi buli.

A kettő között pedig: sportrendezvény, „könyvturi”‚ valódi, nyomtatott könyvekkel, grafológia workshop igazi kézírás-vizsgálattal, valamint kiírtak az eseményhez kapcsolódóan origami- és fotópályázatot is.

Házigazda: Rácz Éva

 

Szerkesztő: racz.eva, 2015 március 19, 15:30

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Hangoló kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől