Élő Kolozsvári Rádió

Szülőföldön magyarul – ismét lehet pályázni

iskolaIdén április 24.-ig lehet pályázni a Szülőföldön magyarul programra, amelyet Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége bonyolít le. A magyarországi Bethlen Gábor Alap március 10.-én hirdette meg a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére kiírt pályázatot. Részletek az RMPSz Kolozs megyei elnökétől, Tárkányi Erikától. Riporter Deák Gyöngyi.

Az tévesztheti meg esetleg a szülőket, hogy a pályázati adatlapban egy korábbi időpont szerepel, viszont ez semmiképpen nem befolyásolja azt, hogy a pályázati űrlapokat mi csak március 10.-től kezdtük el kiosztani, a beküldési határidő április 24. – mondta Tárkányi Erika, aki néhány fontos tudnivalóra hívja fel a figyelmet. A pályázati adatlapon családonként kell, hogy pályázzanak a szülők. Ez nagyon fontos, mert általában itt szoktak tévedni, ugyanis a pedagógus kollégák hajlamosak minden gyermeknek osztani pályázati adatlapot a biztonság kedvéért. Viszont a szülőknek oda kell figyelniük, hogy családonként egy adatlapot kell kitölteniük, ahova bármennyi gyerek beírható, akik a családhoz tartoznak. Szóval, pályázati adatlap családonként egy darab, óvoda-, iskolalátogatási igazolás külön-külön gyerekenként, amit a tanintézmény bocsát ki. Ami még fontos, hogy semmiképpen sem fogadnak el határidőn túli pályázatokat. Figyeljenek arra is, hogy a pályázati adatlapot ajánlott levélben küldjék el, hogy bizonyítani tudják a postai elküldését abban az esetben, ha valami oknál fogva, nem érkezik meg a központba. A nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylését tartalmazó pályázatokat a következő postacímre küldjék UCDMR – RMPSZ
„Szülőföldön magyarul” – Pályázati Iroda,
530241 Miercurea Ciuc/Csíkszereda
OFICIUL POŞTAL nr. 1 sz. POSTAHIVATAL
C.P. nr. 19 sz. Pf.
Jud. Harghita / Hargita megye

 

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 március 16, 15:12

„Máramaros, meghallgatunk!”
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 11:11

„Máramaros, meghallgatunk!”

Elindul végigjárni a megyét a máramarosi RMDSZ-szervezet. Azt ígérik: házról házra bekopogtatnak, és ez nem kampánykörút, hanem érdekli...

„Máramaros, meghallgatunk!”
Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hangoló hétfő, 2026 október 262026 október 26, 10:12

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia

Az egyre népszerűbb helyi gasztronómiai pontoknál egy finom falat a nagymama konyháját, a gyerekkorunk ízeit és az otthon melegét idézi...

Megtaláltuk a G pontot. G, mint gasztronómia
Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Hangoló szerda, 2026 október 212026 október 21, 13:15

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz

Vajon milyen világ lenne az, amelyben az ember álmai másnap délután valósággá válnának? Baj lenne? És meddig lehet ezt elviselni? Ennek a...

Hanitkai álmokat hoz a Könyvfalóra Győri Aliz
Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló hétfő, 2026 október 192026 október 19, 08:13

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke

A médiafogyasztók bizalmának megszerzését, visszaszerzését tartja az újságírók egyik fontos feladatának Kacsó Sándor televíziós...

Kacsó Sándor a MÚRE új elnöke
Hangoló szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:59

Százéves a Korunk

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte ma a Korunk folyóirat a kolozsvári Vallásszabadság házában. Az 1926-ban indult lap a múlt...

Százéves a Korunk
Hangoló szerda, 2026 október 142026 október 14, 12:53

Mindannyian Csicsikovok vagyunk

Gogol Holt lelkek című regényéből két adaptáció is született, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Szakonyi Károly-féle változatot...

Mindannyian Csicsikovok vagyunk
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 15:09

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben

Mozgókép és mesterséges intelligencia – ezzel a címmel szervez konferenciát október 9-én a Filmtettfeszt keretében a BBTE Magyar Film és...

Kivándorlás-történet a filmvásznon – MI a filmkészítésben
Hangoló csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 11:35

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig

A fentebb idézett felhívást a Tordai Magyar Napok oldaláról kölcsönöztük. Ugyanott olvashatjuk azt is, hogy ez a Kolozs megyei kisváros...

Tordai Magyar Napok: az orgonakoncerttől a diákszínjátszásig