Mirabela Grădinarut az egyensúly hiánya aggasztja leginkább a fiatal generációkkal kapcsolatban

Az államfő élettársa a függőségekkel kapcsolatban osztotta meg gondolatait.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 2, 09:30

Románia nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen gyermeket is elveszítsen – jelentette ki az államelnöki hivatal által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Mirabela Grădinaru, az államfő élettársa.

Az államfői hivatal Románia a Fényben nevű projektjének célja a társadalmi problémák felismerése és megoldások keresése. Az államfő élettársa a függőségekkel kapcsolatban osztotta meg gondolatait.

Elmondta: anyaként az a legnagyobb félelme, hogy saját gyermeke egyszer annyira magányosnak, szomorúnak fogja érezni magát, hogy függőségekbe menekül. Hozzátette: úgy gondolja, összefogásra van szükség, mert a gyerekeknek és fiataloknak útmutatásra van szükségük.

Az államfő élettársa a román közszolgálati rádiónak is nyilatkozott. Kiemelte: a szülőknek figyelniük kell a gyerekek viselkedésének apró változásaira – például a visszahúzódásra vagy a csendre –, mert ezek korai jelei lehetnek a problémáknak.

Akább az interjút Birtalan Albert fordításában közöljük:

Ön szülőként hogyan gondolja: miből veheti észre egy szülő, hogy a gyermeke egy függőség felé sodródik?

– Azt gondolom, hogy ha a szülő jelen van a gyermeke életében, akkor ezt viszonylag könnyen észreveheti. Még akkor is, ha ma minden szülő számos kihívással szembesül. Amikor a gyerek csendesebbé válik, visszahúzódik, már nem akar a szüleivel időt tölteni – ezek finom változások, de szerintem minden szülő észre tudja venni, ha valóban jelen van a gyermeke életében. És amikor ilyen változások jelentkeznek, akkor az kell legyen a prioritásunk, szülőként mindig, de főleg ilyenkor, hogy a többi problémát kicsit háttérbe szorítsuk, és figyelmet, időt adjunk, meghallgassuk őket, és mellettük legyünk.

Mit jelent a hatékony megelőzés 2026-ban, amikor a kísértések gyakorlatilag egy kattintásnyira vannak?

Én anyaként úgy gondolom, hogy egy gyereknek elsősorban szeretetre van szüksége. De a szeretet nem csak azt jelenti, hogy fizikailag jelen vagyunk, vagy biztosítjuk az ételt és a fedelet a feje fölött. A gyerek akkor érzi magát szeretve és észrevéve, amikor validáljuk őt: az érzelmeit, az erőfeszítéseit, a félelmeit. Amikor azt érzi, hogy van egy biztonsági hálója, hogy biztonságban van, bármilyen kihívással is néz szembe.

És talán a legfontosabb: nemrég a lányom egy nehézséggel küzdött, mesélt róla, én pedig el akartam mondani a saját véleményemet, mire ő nagyon szépen félbeszakított és azt mondta: „Anya, én csak azt szeretném, hogy meghallgass.” És én megértettem. Időt kell adnunk nekik, meghallgatni őket, és úgy szeretni őket, ahogy vannak. Nem vagyunk tökéletesek – senki sem az –, ezt ne felejtsük el.

A család mellett milyen szerepe van a közösségnek, az iskolának, az intézményeknek?

– A közösségnek, az iskolának, az intézményeknek mind ugyanaz a célja kell legyen. Ami ma hiányzik Romániában, az egy országos stratégia. Vannak nagyon jó projektek – tegnap láttam például a Zi de Bine Egyesület KID projektjét vagy a Rebound kezdeményezést –, de ezek kisebb közösségeket fednek le, nem az egész országot. Ahhoz, hogy minden romániai gyerekhez eljussunk, az államnak egy országos stratégiát kellene kidolgoznia, és biztosítania kellene, hogy minden régióban megvalósuljanak ezek a programok.

A közösség szerepe kulcsfontosságú. Amikor egy szülő ilyen helyzettel szembesül, az nagyon nehéz. A megbélyegzés pedig – sajnos – sokat árt. A szülőnek ugyanúgy szüksége van támogatásra, mint a gyereknek. És ki tud a leggyorsabban segíteni? A közösség. Ezért van szükség erős közösségekre – mert ha erős közösségeink vannak, erős államunk is lesz.

Továbbra is részt vesz ebben a kampányban, a „Románia a fényben” projektben?

– Hiszek minden ügyben, amit támogatok, és amennyi időm engedi, mindent megteszek. Nyitottsággal, szívből, azzal a meggyőződéssel, hogy ha valaki építeni és jót tenni akar, akkor a dolgok megvalósulnak, és – ahogy diákként mondtam – „összeállnak a csillagok”.

Kétgyermekes anyaként mi aggasztja leginkább a mai generációval kapcsolatban?

– Leginkább az egyensúly hiánya. És az, hogy néha még mi, felnőttek sem tudunk kapcsolódni a saját érzelmeinkhez. Mintha gyökértelenné váltunk volna. Több türelemre van szükségünk egymás iránt. A türelem talán az egyik kulcs ebben az egészben.

Megkérdezhetem: a kisebbik gyermeke hogyan reagál, ha a nagyobbik például telefonozik?

Nincs mobiltelefonja. Megmondtam neki, hogy 14 éves koráig nem lesz. Ha beszélni akar egy osztálytársával, használhatja az én telefonomat. Én is igyekszem korlátozni a telefonhasználatot – akkor intézem a dolgaimat, amikor ők iskolában vagy óvodában vannak.

Még egy kérdés: milyen volt az amerikai látogatás, és milyen következtetésekkel tért haza?

– Számomra ez egy lehetőség volt arra, hogy Románia képviselve legyen. Sok új dolgot láttam, főleg technológiai területen, amelyek segíthetik az oktatást – a gyerekekét, a tanárokét és a szülőkét is. Egy digitális korban élünk, és azt kell megtanulnunk, hogy ne a technológia irányítson minket, hanem mi irányítsuk azt. Ehhez képzésekre és nyílt, őszinte párbeszédre van szükség szakemberekkel, akik segítenek abban, hogy a technológiát jól illesszük be a mindennapi életünkbe – a felnőttek és a gyerekek esetében is.