Élő Kolozsvári Rádió

Közgazdász: idén apadni fog a vásárlási kedv

Rácz Béla Gergely szakemberrel beszélgettünk a 2026-os év gazdasági kilátásairól.

Közgazdász: idén apadni fog a vásárlási kedv

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 január 9, 15:42

Jelentős javulás észlelhető a romániai lakosság mindennapi anyagi jólétét mérő mutatókban – írja a Transtelex egy decemberi Eurostat-tanulmány alapján. Az egy főre jutó fogyasztásban (AIC – Actual Individual Consumption) Románia megelőz több közép- és dél-európai országot: Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát. „Ez a mutató azt vizsgálja, hogy a háztartások ténylegesen mennyi árut és szolgáltatást fogyasztanak el, függetlenül attól, hogy ezeket saját jövedelmükből vagy állami szolgáltatásokon keresztül kapják. Az Eurostat hangsúlyozza, hogy az AIC sok szempontból jobban leírja a lakosság anyagi jólétét, mint a hagyományosan idézett GDP” – olvasható a Transtelexen.

Rádiónknak nyilatkozva Rácz Béla Gergely közgazdász rámutatott, hogy érdemes megvizsgálni az egyéni megtakarításokról szóló kimutatásokat is, mert azokban viszont Románia az utolsó helyen szerepel. Becslése szerint idén apadni fog a vásárlási kedv, ugyanis a tavaly már nem volt reálbérnövekedés, és 2026-ban is ez várható, ami fogyasztásra negatívan hat.

A beszélgetés során a gazdasági szakértő arra is kitért, hogy a 2025-ben történő megszorító- és adónövelési intézkedések részlegesen elérték a céljukat, mert a tavalyi költségvetési hiány kisebb, mint a 2024-es volt. „Románia 5 év után, amikor egyre nagyobb deficitet halmozott fel, a 9,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt sikerült letornásznia 8,6 százalék környékére” – emelte ki. „De ez még mindig nagyon távol van attól a 3 százaléktól, ami fenntartható és amit elvárnak az országtól” – tette hozzá.

A gazdasági növekedés kapcsán Rácz Béla Gergely megjegyezte, hogy Romániának a megszorítások miatt a növekedési potenciálja lecsökkent, így az előrejelzések szerint az ország gazdasága 2026-ban 1% körüli értékkel fog növekedni.

Riporter: Orbán Szabolcs

Használna az árréskorlát bevezetése minden élelmiszerre?
Napirend szerda, 2026 február 182026 február 18, 09:34

Használna az árréskorlát bevezetése minden élelmiszerre?

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter tegnap bejelentette: a héten törvényjavaslatot terjeszt elő, amely 20 százalékra korlátozza az összes...

Használna az árréskorlát bevezetése minden élelmiszerre?
Nagybányai zaklatásgyanú: tények és tanulságok
Napirend kedd, 2026 február 172026 február 17, 16:39

Nagybányai zaklatásgyanú: tények és tanulságok

Pénteken jelent meg az Átlátszó Erdély portálon egy tényfeltáró írás arról, hogy a nagybányai Németh László Elméleti Líceum egyik...

Nagybányai zaklatásgyanú: tények és tanulságok
Közgazdász: nem szükséges vészharangokat kongatni a technikai recesszió miatt
Napirend péntek, 2026 február 132026 február 13, 16:08

Közgazdász: nem szükséges vészharangokat kongatni a technikai recesszió miatt

Technikai recesszióba lépett az ország. Ez nem ad örömre okot, de vészharangokat kongatni egyáltalán nem szükséges – nyilatkozta a...

Közgazdász: nem szükséges vészharangokat kongatni a technikai recesszió miatt
Biztonságos országnak nyilvánított egy sor államot az EU
Napirend péntek, 2026 február 132026 február 13, 14:39

Biztonságos országnak nyilvánított egy sor államot az EU

Az EU-tagjelölt országok, valamint Banglades, Kolumbia, Egyiptom, India, Koszovó, Marokkó és Tunézia ezentúl biztonságos országnak...

Biztonságos országnak nyilvánított egy sor államot az EU
Napirend péntek, 2026 február 132026 február 13, 13:45

Mennyire valószínű Ukrajna 2027-es EU-csatlakozása?

Az Európai Unió több forgatókönyvet vizsgál arra vonatkozóan, hogy miként építhetné be Ukrajna leendő tagságát egy esetleges...

Mennyire valószínű Ukrajna 2027-es EU-csatlakozása?
Napirend péntek, 2026 február 132026 február 13, 09:07

Megnyitották a Márton Áron-emlékévet Kolozsváron

Ünnepi szentmisével nyitották meg a Márton Áron-emlékévet kolozsvári Szent Mihály-templomban, annak emlékére, hogy Márton Áront 87 éve...

Megnyitották a Márton Áron-emlékévet Kolozsváron
Napirend csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 17:51

Lehetne-e röghöz kötni az orvosokat?

Röghöz kötné az orvosokat a miniszterelnök. Ilie Bolojan kedden a polgármesterekkel tartott találkozón azt mondta, támogatja azt az...

Lehetne-e röghöz kötni az orvosokat?
Napirend csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 12:44

Ingyenes lesz a második orvosi vélemény

Ezentúl a betegek jogosultak lesznek arra, hogy a kezelőorvosuk ne csupán javaslatot tegyen, hanem konkrétan átirányítsa és időpontot is...

Ingyenes lesz a második orvosi vélemény