Élő Kolozsvári Rádió

Micsoda tulajdonképpen a „szuperinfluenza”?

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi magyarázza el.

Micsoda tulajdonképpen a „szuperinfluenza”?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 16, 08:40

Nehéz influenzaszezonra számíthatunk – figyelmeztetnek a járványtani szakértők. A statiszták szerint december első hetében kétszer annyi légúti megbetegedést regisztráltak mint november utolsó hetében. Nemrég Romániában is kimutatták a H3N2 influenzavariáns több országban terjedő K alvariánsát – olvasható az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) közleményében, amelyet az Agerpres szemlézett.

A médiában terjengő szuperinfluenza elnevezés szenzációhajhász – hangsúlyozta rádiónknak nyilatkozva a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi. Rámutatott, hogy változatos tüneteket produkál, akárcsak a többi influenzás megbetegedés, azonban ijesztően gyorsan terjed és súlyosabb tünetek jelentkezhetnek a veszélyeztetett csoportoknál. Ide tartoznak a 65 éven felüliek, az anyagcsere-, tüdő-, szív-, érrendszeri, neuromuszkuláris és egyéb krónikus betegségekben szenvedők, a várandós nők és az immunhiányos személyek.

Az Országos Közegészségügyi Intézet a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak azt ajánlja, hogy haladéktalanul oltassák be magukat influenza ellen, a vakcina ugyanis védelmet biztosít a betegség súlyos formái ellen. A megelőzés érdekében Tar Gyöngyi emlékeztetett a Covid-járvány idején betanult gyakorlatokra. Azt tanácsolja, hogyha tehetjük, kerüljük a zsúfolt helyeket. Ellenkező esetben viseljünk maszkot. Ajánlja a rendszeres kézmosást és ha tehetjük ne érintkezzünk influenzás emberekkel. Egy vitamindús étrenddel valamint megfelelő hidratálással ellenállóbbá tehetjük a szervezetünket.

Riporter: Orbán Szabolcs

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya
Napirend péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:13

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya

Fontos újítással indította a tavaszi szezont a ClujBike. Mostantól online is meg lehet szerezni a biciklik használatához szükséges kártyát...

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya
Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?
Napirend péntek, 2026 március 132026 március 13, 11:24

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?

Százéves a Micimackó: Alan Alexander Milne regénye 1926-ban jelent meg, Ernest Howard Shepard illusztrációival. Benő Attila nyelvész,...

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?
Belekeverheti-e Romániát a közel-keleti konfliktusba az amerikai kérés elfogadása?
Napirend csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 11:31

Belekeverheti-e Romániát a közel-keleti konfliktusba az amerikai kérés elfogadása?

Az Egyesült Állomok ideiglenesen katonai erőket és felszereléseket telepíthet Romániába a közel-keleti műveleteihez – erről...

Belekeverheti-e Romániát a közel-keleti konfliktusba az amerikai kérés elfogadása?
Több járatot hozott a tavasz Kolozsváron
Napirend csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 10:46

Több járatot hozott a tavasz Kolozsváron

Sűrítették Kolozsváron a troli- és buszjáratokat márciustól – tájékoztatott Facebook-oldalán Andacs Zsolt Levente kolozsvári...

Több járatot hozott a tavasz Kolozsváron
Napirend szerda, 2026 március 112026 március 11, 16:17

Milyen kilátásai vannak a parajdi turizmusnak?

Drasztikusan visszaesett a turizmus Parajdon a sóbánya tavaly májusi elárasztása után. A látogatottság az előző év forgalmának öt...

Milyen kilátásai vannak a parajdi turizmusnak?
Napirend szerda, 2026 március 112026 március 11, 15:07

Sok tinédzser látja otthon, hogy nem tisztelik a nőket

A romániai tinédzserek jelentős része olyan családi mintákat lát maga körül, amelyekben gyakran nem jelenik meg a nők iránti tisztelet. A...

Sok tinédzser látja otthon, hogy nem tisztelik a nőket
Napirend szerda, 2026 március 112026 március 11, 14:16

Milyen lehetőségei vannak Romániának az üzemanyagár-szabályozásra?

“Ha két-három lejt emelkedik a kőolaj és gázolaj ára, akkor azt gondolom, az állam be fog avatkozni, és be is kell avatkoznia” – mondta...

Milyen lehetőségei vannak Romániának az üzemanyagár-szabályozásra?
Napirend kedd, 2026 március 102026 március 10, 17:37

Markó Bálint: korrekt a tandíj tervezett emelése

Továbbra is függőben a tandíjemelés kérdése a BBTE keretében. Nem sikerült megállapodniuk a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem...

Markó Bálint: korrekt a tandíj tervezett emelése