Élő Kolozsvári Rádió

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében

A 6,5 százalékos hiánycél elérése is ezen múlhat.

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 13, 17:53

Tegnap este a kabinet elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amelyet Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter egyaránt „reálisnak és kiegyensúlyozottnak” nevezett.

A kiemelkedő intézkedések közé sorolhatjuk, hogy a kormány az államigazgatásban 10 százalékos költségcsökkentést irányzott elő. A beruházásokra idén rekordösszeget, 164 milliárd lejt szánnak.

Július elsejétől 6,8 százalékkal nő a minimálbér.

Meghosszabbították a szállítmányozók támogatását, a gázolaj literenkénti kompenzációját 0,85 lejre emelték.

A jövő évre mindössze 1 százalékos gazdasági növekedéssel és 6,5 százalékos inflációval számolnak, miközben a kamatkiadások jelentősen növekedtek.

Juhász Jácint közgazdász komoly kihívásként jellemezte az államigazgatás 10 százalékos költségcsökkentésének tervét, és kiemelte, hogy többek között ezen áll vagy bukik, hogy tartható lesz-e a 6,5 százalékos hiánycél elérése.

A szakértő szerint a költségvetés-tervezet beruházási céljai megvalósíthatóak. Ugyanakkor problémásként ítélte meg a kamatköltségek nagymértékű növekedését, amely összefügg az ország megítélésével.

Riporter: Biró Gergő

Etichete:
Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Napirend szerda, 2026 április 82026 április 8, 13:08

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács

Összesen 43,8 millió lejt osztott le Kolozs megye az önkormányzatoknak. Ezeket, a 2026-os jövedelemadó 6%-os visszaosztásából származó...

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Napirend kedd, 2026 április 72026 április 7, 14:52

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza

Országos szintű magyar olimpia zajlik a napokban Kolozsváron, melynek ezúttal a János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont. A Mikes Kelemen...

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Nem romlott a romániai életminőség
Napirend péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:52

Nem romlott a romániai életminőség

Nem romlott az életminőségünk Romániában. Ez akár furcsán is hangozhat az adott gazdasági viszonyok közepette, mégis a legfrissebb...

Nem romlott a romániai életminőség
Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 15:42

Úszásoktatás gyerekeknek

Az RMDSZ átfogó országos programot kezdeményez a gyermekek úszásoktatásának támogatására, ezért törvénytervezetet nyújtott be a...

Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 13:08

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák

Gázolaj-támogatásban részesültek a gazdák. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség több mint 558 millió lejt utalt ki a...

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 17:00

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói

A kolozsvári Hajnal negyed Gh. Dima utcájának több lakója tiltakozik egy új lakótömb együttes terve ellen – írja az Actual de Cluj...

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 15:48

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról

Akár két-három héten belül lezárhatja iráni háborúját az Egyesült Államok – jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök szerint...

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 08:50

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

A szenátus múlt héten elutasította a burnout, azaz a kiégés megelőzését célzó törvényjavaslatot, amelyet a Mentsétek meg Romániát...

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve