Élő Kolozsvári Rádió

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron

Az idén 90 éve született és 5 évvel ezelőtt elhunyt jeles zeneszerző a Graficolor kiadó által megjelentetett köteteit a kiadó vezetője, Hoch Sándor ismertette, míg Terényi Ede összetett személyiségét Csákány Csilla muzikológus hozta közelebb a hallgatósághoz.

A 90 éve született Terényi Edére emlékeztek Kolozsváron
Foto: László Tibor

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 26, 13:04

Gyermekoperától jazzkoncertig terjeszkedik az ötödik alkalommal Kolozsváron megrendezett operaünnep. Klasszikus és kortárs művek, neves vendégművészek, valamint egyedülálló produkciók várják az érdeklődőket a Kolozsvári Magyar Opera termében valamint a Bánffy Operastúdióban.

Az eseménysorozat a csütörtöki ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, amelyen Kürti Andrea képzőművész kiállítása mellett a Terényi Ede 90 című könyvsorozat bemutatóját és Kolozsvár Magyar Gyermekkórusának fellépését kínálták a közönségnek. A megnyitó házigazdája Szép Gyula, helyszíne az Opera emeleti előcsarnoka volt.

Az idén 90 éve született és 5 évvel ezelőtt elhunyt jeles zeneszerző a Graficolor kiadó által megjelentetett köteteit a kiadó vezetője, Hoch Sándor ismertette, míg Terényi Ede összetett személyiségét Csákány Csilla muzikológus hozta közelebb a hallgatósághoz. Az eseményt követően mindketten válaszoltak a Kolozsvári Rádió kérdéseire.

Riporter: László Tibor

Etichete:
Vas Géza fotóművészre emlékezett a Kolozsvár Társaság
Bővebben kedd, 2026 január 132026 január 13, 17:16

Vas Géza fotóművészre emlékezett a Kolozsvár Társaság

2025. december 18-án, születésnapja alkalmából kegyelettel emlékeztek Kolozsváron az augusztusban elhunyt Vas Gézára, az erdélyi...

Vas Géza fotóművészre emlékezett a Kolozsvár Társaság
Magyar vezető karmestere van a Transilvania Állami Filharmóniának
Bővebben péntek, 2026 január 92026 január 9, 11:47

Magyar vezető karmestere van a Transilvania Állami Filharmóniának

Bemutatta a Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia az együttes újonnan kinevezett vezető karmesterét. Vajda Gergely a magyarországi és...

Magyar vezető karmestere van a Transilvania Állami Filharmóniának
Képeslapok egy szervezet életéből
Bővebben hétfő, 2026 január 52026 január 5, 10:25

Képeslapok egy szervezet életéből

Sikeres 2025-ös évet tudhat maga mögött a Rupicapra Team természetjáró szervezet, tele emlékezetes eseményekkel. December közepén...

Képeslapok egy szervezet életéből
Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
Bővebben vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 23:06

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár

A 11. Adventi Könyvvásárra december 11. és 14. között került sor Kolozsváron a Vallásszabadság Házában és a volt Melody Szálló...

Az Adventi Könyvvásár nemcsak vásár
Bővebben kedd, 2025 december 162025 december 16, 13:27

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron

Idén ünnepelte volna 80. születésnapját Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának kiváló tanára, számos emlékezetes kötet szerzője. Az...

A Teremtett világ szerzőjére, a 80 éve született Cs. Gyimesi Évára emlékeztek Kolozsváron
Bővebben szerda, 2025 december 102025 december 10, 15:36

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk

A holnap gondolata ma! Ezzel az elnevezéssel 17. alkalommal tért vissza a Kommunikációs Napok, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció,...

Divat, AI, popkultúra – a Kommunikációs Napokon jártunk
Bővebben szerda, 2025 december 32025 december 3, 17:46

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja

Gyenge Enikő Zsurka Péter Budapest–Kolozsvár. A hegedűtanítás nagymestere című könyvének bemutatójára került sor Kolozsváron december...

Zsurka Péter, a kolozsvári hegedűoktatás legendás alakja
Bővebben kedd, 2025 december 22025 december 2, 11:05

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar szervezésében a 24. Magyar Tudomány Napja Erdélyben...

Újra felfedezni és éltetni az erdélyi magyar zeneszerzők hagyatékát