Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári Biológus Napok: 25 éve a természettudományok szogálatában

Összeállításunkban előbb a főszervezőt kértük arra, hogy értékelje az immár negyedszázados rendezvény múltját, jelenét és jövőbeni kilátásait, majd két, a konferencia során előadást tartó szakembert szólaltatunk meg.

Kolozsvári Biológus Napok: 25 éve a természettudományok szogálatában
Foto: A kollázs a Kolozsvári Biológus Napok által közzétett képek felhasználásával készült.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 23, 14:05

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete az Apáthy István Egyesülettel és az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság Biológiai és Ökológiai szakbizottságával közösen idén is megrendezte a Kolozsvári Biológus Napokat.

A múlt pénteken és szombaton lezajlott, 26. kiadásához érkezett tudományos ülésszak főszervezője László Zoltán biológus, egyetemi oktató volt. Összeállításunkban előbb őt kértük arra, hogy értékelje az immár negyedszázados rendezvény múltját, jelenét és jövőbeni kilátásait, majd két, a konferencia során előadást tartó szakembert szólaltatunk meg.

Vizauer Tibor Csaba a nappali lepkék érdekes és változatos világába vezet el bennünket, majd Tökölyi Jácint, az öregedés tudományának a szakértője zárja a sort. Ezúttal a hidrák öregedésének jellegzetességeiből kiindulva kapunk általános, az emberi fajra is vonatkozó gerontológiai ismereteket.

Riporter: László Tibor

Egy történelmi jelentőségű királyi menyegző, és ami mögötte van
Bővebben csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 19:40

Egy történelmi jelentőségű királyi menyegző, és ami mögötte van

1476. december 22-én pazar pompával tartották meg Budán Hunyadi Mátyás magyar király és aragóniai Beatrix, Ferdinánd nápolyi király...

Egy történelmi jelentőségű királyi menyegző, és ami mögötte van
Kolozsvári 56-osaink és jelenkori emlékezetük
Bővebben csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 19:38

Kolozsvári 56-osaink és jelenkori emlékezetük

Lönhárt Tamás történész Kolozsvári 56-osaink és jelenkori emlékezetük címmel tartott előadást a 17. Kolozsvári Magyar Napok programja...

Kolozsvári 56-osaink és jelenkori emlékezetük
Emlékülés a magyarság 500 évvel ezelőtti történelmi fordulópontjáról
Bővebben kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:55

Emlékülés a magyarság 500 évvel ezelőtti történelmi fordulópontjáról

Mohács 500 Erdélyben címmel rendeztek emlékkonferenciát a 17. Kolozsvári Magyar Napok keretében az Erdélyi Múzeum-Egyesület...

Emlékülés a magyarság 500 évvel ezelőtti történelmi fordulópontjáról
A huszadik század tükröződése egy hiteles napló lapjain
Bővebben hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 13:28

A huszadik század tükröződése egy hiteles napló lapjain

A kolozsvári munkáscsaládban született Jordáky Lajos (1913–1974) az erdélyi magyar baloldal egyik jelentős személyisége volt. Életét...

A huszadik század tükröződése egy hiteles napló lapjain
Bővebben hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 13:16

Élő folyó, élhető város?

Kolozsvár és a Kis-Szamos: élő folyó, élhető város címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a 17. Kolozsvári magyar Napokon Kolozsvár...

Élő folyó, élhető város?
Bővebben péntek, 2026 augusztus 212026 augusztus 21, 08:49

Egy jobb sorsra érdemes kolozsvári vállalatra emlékezve

Az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya 18. alkalommal szervezte meg a „Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei „című...

Egy jobb sorsra érdemes kolozsvári vállalatra emlékezve
Bővebben péntek, 2026 augusztus 212026 augusztus 21, 08:21

Szabó T. Attilára emlékeztek

Szabó T. Attila sokoldalú személyisége címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést az EME székházának előadótermében. A...

Szabó T. Attilára emlékeztek
Bővebben csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 08:00

Emlékkönyvekre emlékezve

Tudomány, hit és virtus tanúbizonyságai (Egyetemjáró diákok emlékkönyvei a 16–18. századból) címmel rendeztek előadással...

Emlékkönyvekre emlékezve