Élő Kolozsvári Rádió

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a lazán öltözött zenekar, a Loose Neckties Society nyerte meg. Reggeli műsorunkban voltak a vendégeink.

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society
Foto: A LNS koncertje a 2025-ös Kolozsvári Magyar Napokon. Forrás: Magyarország kolozsvári főkonzulátusa

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 10, 13:56

Tizenegyedszer díjazták a legszebb erdélyi magyar dalt a hétvégén. Az idei kiadásra október 19-ig lehetett jelentkezni. A döntőbe 5 előadó került, a közönségszavazáson pedig 9 dalra lehetett voksolni.

Amint közösségi felületeinken már értesülhettek róla, a döntőt a lazán öltözött zenekar, a Loose Neckties Society nyerte meg. Győztes daluk címe: Itt élek. A nyereményük pénzdíj és az, hogy bekerültek az Öröm a zene döntőjébe.ű

Az EMKISZ által szervezett eseményen díjazták még Szakács Erikát (Újfalusy Gábor díj), az 8 Light Minutes zenekart (fellépési lehetőség a Kolozsvári Magyar Napokon), illetve a Rius & The Band is elvitt egy különdíjat (fellépés a Double Rise fesztiválon).

„Vannak, akik bármilyen színpadon és műfajban megállják a helyüket – legyen az egy színházi előadás vagy a Kolozsvári Magyar Napok főtéri nagyszínpadán egy péntek esti buli. A Loose Neckties Society tagjai pedig pontosan ilyen művészek.” Ezt 2022-ben írták róluk. A zenekar (2AM néven) 2012-ben alakult, de mostanig soha nem jelentkezett a dalversenyre.

Vendégünk volt az együttes képviseletében Balla Szabolcs, aki szaxofonon játszik, és Farkas Loránd énekes–basszusgitáros. És ott volt a stúdióban Papp Levente kollégánk is, aki idén is zsűrizett a versenyen.

Házigazda: Rácz Éva

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés