Élő Kolozsvári Rádió

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”

Arcok, hangok, érzések Mezőveresegyházáról.

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 30, 17:17

A Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyháza (a helybeliek körében csak Veresház) Besztercétől 40 km-re fekszik délnyugatra, Bethlentől meg 27 km-re délre, Kékes és Mányik között. Ahogy a Mezőségen mondani szokás: „jó magyar falu”. A 2021-es népszámláláson mindössze 187 főt regisztráltak, hat emberrel kevesebbet, mint 10 évvel korábban.

Idén ősszel ünnepet ültek a faluban, olyat, amilyen már 40-50 éve nem volt Veresházon: az elszármazottakkal és vendégeikkel közösen, október harmadik vasárnapján istentiszteleten adtak hálát a helyi református templomért, a Dési Református Egyházmegye egyik legrégebbi, 700 éves templomáért.

Összeállításunkban a mezőre is kilátogatunk, hogy hazahajtsuk a teheneket, és eszünk finom töltött káposztát, amit a veresháziak galuskának hívnak, jóféle muzsikát hallgatunk, és még sorolhatnánk… A település mai hétköznapjai és ünnepei mellett a múltban is barangolunk, például olyan időket „visszatapsolva”, amikor – Orbán Ilona szavaival élve – az embereknek étel sem kellett, csak hogy mehessenek a bálba.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit
Arcél csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 18:42

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit

Nagy figurák a gyerekek: időnként szeretnek nagyot mondani, vagy éppen szabadjára engedik a fantáziájukat, máskor meg rátermettségükről,...

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit
Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
Arcél péntek, 2025 december 122025 december 12, 12:22

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”

Molnár Botond karnaggyal és a csapat tagjaival igyekeztünk megrajzolni a kolozsvári Visszhang kórus portréját, múltbeli és jelenlegi...

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Arcél csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 15:56

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”

Az év egyik legfontosabb magyar személyisége, akire sokan odafigyeltünk, Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki az Axiom–4-misszió tagjaként három...

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”
Arcél kedd, 2025 december 22025 december 2, 10:21

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”

Papp Evelin líceumi tanulmányai végén elindított egy Instagram-oldalt, ahol a különböző eseményekre készített süteményeit mutatta be...

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”
Arcél csütörtök, 2025 november 132025 november 13, 17:36

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron

Markus Majaluoma a finn gyermek- és ifjúsági irodalom jeles személyisége, akinek a művei több nyelven olvashatók, így angolul, svédül,...

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron
Arcél péntek, 2025 november 72025 november 7, 13:27

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter

Nagy Péter neve számos intézmény mellett szerepel: Idea Nyomda és Könyvtér, Exit Kiadó, webáruház, könyvlogisztikai központ. Valamennyi...

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter
Arcél csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 15:00

„Édesanyám felküldött a színpadra, és a koncert végén kirúgták a gitárost”

A mai Arcélben elhangzó interjúhoz hazautaztam szülővárosomba, Szamosújvárra, ahol ha szinte bárkinek azt mondjuk, hogy Szilágyi Tóni –...

„Édesanyám felküldött a színpadra, és a koncert végén kirúgták a gitárost”
Arcél csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 17:52

Sántha Xénia, az első magyar nő a Manaslu tetején

Már tinédzserkorában felvetődött benne a gondolat, hogy felfedezné Tibetet, miután több nyelven is elolvasta a Hét év Tibetben c. Heinrich...

Sántha Xénia, az első magyar nő a Manaslu tetején