Élő Kolozsvári Rádió

Lehetne-e csökkenteni a rákos megbetegedéseket az alkoholfogyasztás korlátozásával?

Az alkoholfogyasztás mennyisége és gyakorisága egyenes összefüggésben áll a rákos megbetegedésekkel - hangsúlyozta a rádiónk által megkeresett kutatóbiológus.

Lehetne-e csökkenteni a rákos megbetegedéseket az alkoholfogyasztás korlátozásával?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 17, 14:40

Az alkoholfogyasztás Európai Unión belüli szigorúbb szabályozását sürgette az Egészségügyi Világszervezet, a régióban regisztrált, az alkohollal összefüggő több tízezer rákos megbetegedés elleni küzdelem jegyében.

Az ENSZ-szervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség az alkoholra vonatkozó szigorú szabályozást a lehető leghatékonyabb befektetésnek nevezte, hangsúlyozva, hogy az ilyen jellegű intézkedések életeket mentenek, pénzt takarítanak meg, és rövid időn belül eredményekre vezetnek. A jelentésben közzétett adatok szerint világszerte az Európai Unió térségében fogyasztják a legtöbb alkoholt, és ugyanitt az ezzel összefüggő rákos megbetegedések vezető haláloknak számítanak.

Az alkohol 2020-ban több mint 111 ezer új rákos megbetegedést eredményezett az EU-n belül, a többi között végbélrákot, mellrákot és szájüregi rákot – olvasható a jelentésben, amelyben kiemelik azt is, hogy az alkoholtermékek megadóztatása, az alkoholhoz való hozzáférés korlátozása és a forgalmazással kapcsolatos tilalmak népességi szinten is csökkentik az alkoholfogyasztást, ráadásul mérsékelik a rák jelentette terheket is.

Az alkoholfogyasztás mennyisége és gyakorisága egyenes összefüggésben áll a rákos megbetegedésekkel – hangsúlyozta a Kolozsvári Rádiónak a kolozsvári Onkológiai Intézet kutatólaboratoriumának laborvezető biológusa, Virág Piroska.

Riporter: Orbán Szabolcs

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 15:30

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”

Az elmúlt félévet nagyrészt a költségvetési deficit csökkentéséért folytatott küzdelem határozta meg, amelyet a helyi és központi...

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:06

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke

Az egészségügyi tárca három országos szűrőjegyzék létesítését jelentette be: a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák regiszterét....

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez