Élő Kolozsvári Rádió

Büntetőfeljelentést tettek környezetvédők a sószennyezés ügyében

Anyagi felelősségre is vonnák a parajdi bányakatasztrófa következtében kialakult helyzet felelőseit.

Büntetőfeljelentést tettek környezetvédők a sószennyezés ügyében
Foto: Maros megyei prefektúra

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 2, 14:17

Büntetőfeljelentést tett Márk-Nagy János és Szabó József környezetvédő a Román Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti Ügyészségen. Felelősségre szeretnék vonni azokat, akik a Korond-patak és Kis-Küküllő sószennyezéséről tehetnek.

Márk-Nagy János közleményében kihangsúlyozta, hogy a rendkívül magas sókoncentrátum a Korond és a Kis-Küküllő érintett részében az élővilág teljes eltűnéséhez vezetett. és potenciálisan negatív hatással lehet az ártéri élőhelyekre, valamint a Nagy-Küküllő és Maros folyók élővilágára is.

Döntésüket Márk-Nagy a következőkkel indokolta:

– az állami hatóságok hatékonyságának hiánya a felelősök felkutatásában és felelősségre vonásában,
– a politikai osztály komoly hozzáállásának hiánya, amely ellentmondásos nyilatkozatokban és a Parlament azon döntésében nyilvánult meg, hogy nem hoz létre parlamenti vizsgálóbizottságot az ügy kivizsgálására,
– a civil társadalom – különösen a környezetvédelemmel és a biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó civil szervezetek – érdemi reakciójának hiánya.

Márk-Nagy Jánossal Orbán Szabolcs beszélgetett.

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 15:30

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”

Az elmúlt félévet nagyrészt a költségvetési deficit csökkentéséért folytatott küzdelem határozta meg, amelyet a helyi és központi...

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:06

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke

Az egészségügyi tárca három országos szűrőjegyzék létesítését jelentette be: a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák regiszterét....

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez