Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepekkor is figyeljünk oda, ha bántalmazást tapasztalunk

Több kötelezettséget ró a hatóságokra a családon belüli erőszak megelőzéséért illetve leküzdéséért egy új jogszabály. A törvényről és az ünnepek alatt előforduló bántalmazásról is beszélgettünk Csép Andrea képviselővel.

Ünnepekkor is figyeljünk oda, ha bántalmazást tapasztalunk

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 23, 13:39

A képviselőház még az előző felállásában elfogadta azt a törvénytervezetet, amely több kötelezettséget ró a hatóságokra a családon belüli erőszak megelőzéséért illetve leküzdéséért. Többek között előírja, hogy a helyi hatóságoknak a tömegközlekedési járművek megállóiban is ki kell függeszteniük a segélyvonal számát és a szociális szolgáltatások elérhetőségére vonatkozó információkat.

Ami a minisztériumokat illeti, az egészségügy-minisztérium például köteles lesz utasításokat kidolgozni annak biztosítására, hogy az állami vagy magánegészségügyi rendszerben dolgozó háziorvosok és szakorvosok a páciens beteglapjában rögzítsék a családon belüli erőszak gyanúját, és hogy minden egészségügyi intézményben kifüggesszék a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott tanácsadói szolgáltatásokról – például a segélyvonalról – szóló információkat.

A képviselőház döntő házként szavazott az ügyben. A családon belüli erőszak megelőzését, illetve leküzdését szorgalmazó törvényről Csép Éva Andrea parlamenti képviselőt kérdezte Birtalan Albert.

A családon belüli erőszak áldozatai segítséget kérhetnek a hét bármelyik napján, éjjel-nappal hívható 0800 500 333-as telefonszámon. Az ingyenes vonalat nemcsak a már bántalmazott személyek hívhatják, azok is bátran tárcsázhatnak, akiknek tanácsadásra vagy egyéb információra van szüksége.

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Napirend szerda, 2025 június 112025 június 11, 15:39

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?

Az egészségük romlásától sem félnek annyira a romániai lakosok, mint attól, hogy az ország belesodródik egy háborúba – derül ki az...

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:49

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról

Július elsejétől liberalizálják az energiapiacot. Ma jár le a szolgáltatóknak adott határidő arra, hogy közöljék ügyfeleikkel, milyen...

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:38

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Jelenleg is zajlik a nizzai ENSZ-konferencia, amelynek célja a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelme. A tegnap...

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend hétfő, 2025 június 92025 június 9, 07:26

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Tanácsnak, hogy állapítsa meg, Románia nem tett hatékony lépéseket a költségvetési hiány...

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:50

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról

Szombaton kezdődik a csíksomlyói búcsú. Mintegy 300 ezer zarándokot várnak holnap a Hármashalom-oltárhoz. Korodi Attila, Csíkszereda...

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:49

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik

Közel 124 ezer állampolgár írta alá a Declic szervezet petícióját, amelyikben független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését...

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:58

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?

Nagyon nagy a sókoncentráció a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizében, ökológiai katasztrófához is vezethet. Mircea Fechet...

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:00

Továbbra is érkeznek a támogatások Háromszékre

A nagyborosnyói lakosok körében mára már nyugodtabb a hangulat. Az árvíz által egyik leginkább sújtott háromszéki településen továbbra...

Továbbra is érkeznek a támogatások Háromszékre