Élő Kolozsvári Rádió

Milyen a törölt elnökválasztás visszhangja az Európai Parlamentben?

Megosztja a közvéleményt, de a politikumot is az elnökválasztás első fordulójának eltörlése. Hogyan látják a helyzetet az Európai Parlamentben? Vicze Lóránt EP képviselőt kérdeztük.

Milyen a törölt elnökválasztás visszhangja az Európai Parlamentben?

Szerkesztő: kristalybea, 2024 december 9, 16:16

Jövő márciusra datálható az elnökválasztás megismétlése – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Cseke Péter újságíró, miután az alkotmánybíróság érvénytlenítette az elnökválasztás első fordulóját. A testület az új elnökválasztások lebonyolítására is kötelezi a kormányt.

„A román állam lábbal tiporta a demokráciát” – véleményezte Elena Lasconi, a második fordulóba bejutó elnökjelölt, az Alkotmánybíróság döntését, míg Călin Georgescu, az első forduló győztese, államcsínynek nevezte azt. Csoma Botond, az RMDSZ szóvívője, rádiónknak adott interjújában az állami intézményeket nevezte felelősnek a helyzet kialakulásáért, hangsúlyozva „valakinek felelnie kell!”. Az AUR elnöke, Gheorghe Simion azt üzente szimpatinzásainak, hogy ne vonuljanak utcára, mert a rendszert demokratikusan kell megbuktatni.

Marcel Ciolacu, aki a PSD elnökjelőltje volt, pozitívan nyilatkozott az alkotmánybíróság döntéséről. Szerinte az elnökválasztások érvénytelenítése volt az egyetlen helyes megoldás volt. Nyilatkozatát azzal támasztotta alá, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács üléséről származó dokumentumok titkosításának a feloldását követően kiderült, hogy az orosz befolyás miatt jelentősen torzult az elnökválasztás első fordulójának az eredménye.

Milyen a törölt elnökválasztás visszhangja az Európai Parlamentben – kérdeztük Vincze Loránt EP képviselőt.

Riporter: Orbán Szabolcs

Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 15:05

16 év lenne a „digitális nagykorúság”

Egységes, európai szintű 16 éves korhatárt javasolt az Európai Parlament a közösségi kommunikációs platformok, videómegosztó...

16 év lenne a „digitális nagykorúság”
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 14:12

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot

Negatívan véleményezte a bírák és ügyészek nyugdíjreformjáról szóló dokumentumot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a CSM...

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot