Élő Kolozsvári Rádió

Természetvisszaállítási törvény – „benne van a pakliban, hogy kudarc lesz”

A Zöld Erdély Egyesület elnökével, Kovács Csongorral beszélgettünk az új EU-s jogszabályról.

Természetvisszaállítási törvény – „benne van a pakliban, hogy kudarc lesz”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 21, 11:43

Vasárnap lépett életbe az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya – jelentette be az Európai Bizottság.

A jogszabály értelmében a tagállamoknak olyan helyreállítási intézkedéseket kell bevezetnie, hogy 2030-ig megvalósuljon az EU szárazföldi és tengeri területei legalább 20 százalékának, 2050-ig pedig az összes, rossz állapotban lévő ökoszisztémáinak a helyreállítása. A rendelkezés célja az éghajlatváltozásnak és a természeti katasztrófák hatásainak a mérséklése, segítségével pedig az EU hatékonyabban teljesítheti nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségvállalásait, a többi között az európai természet helyreállítását.

A jogszabály elfogadását heves viták előzték meg, és végül csak kis többséggel sikerült elfogadni, sokan ugyanis attól tartanak, hogy az intézkedések nehéz helyzetbe hozzák a mezőgazdászokat. Ezzel az aggállyal kapcsolatban az Európai Bizottság kiemelte: a tagállamok maguk dönthetik el, mely konkrét intézkedéseket kívánják bevezetni saját területeiken. Az EU adatai szerint az unióban lévő természeti területek mintegy 80 százaléka rossz állapotban van, a méh- és lepkefajok 10 százalékát pedig a kihalás veszélye fenyegeti.

„Nagyon rövid határidőket szabtak meg nagy feladatok végrehajtására és benne van a pakliban, hogy ez egy nagy kudarc lesz” – vélekedett a jogszabályban foglaltakról a Zöld Erdély Egyesület elnöke, Kovács Csongor.

Riporter: Orbán Szabolcs

Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 15:05

16 év lenne a „digitális nagykorúság”

Egységes, európai szintű 16 éves korhatárt javasolt az Európai Parlament a közösségi kommunikációs platformok, videómegosztó...

16 év lenne a „digitális nagykorúság”
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 14:12

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot

Negatívan véleményezte a bírák és ügyészek nyugdíjreformjáról szóló dokumentumot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a CSM...

A CSM negatívan véleményezte a különnyugdíjreformot