Szép, jó, sikeres, látványos, tehát nem támogatjuk. Csak alig.

Miért nem használják ki a sport nagyon erős közösség- és sok esetben nemzetépítő jellegét a kormányok?

Az olimpia talán az egyedüli olyan sportesemény, amire mindenki kíváncsi. Sportszerető ember vagyok, de valószínű, hogy soha nem jutna eszembe kajak-kenu világbajnokságot nézni a tévében, pedig tudom, hogy magyar éremeső várható, és a román sportolók is jól szerepelnek. Eszembe sem jutna megnézni egy vívás- vagy egy kard világkupát. Pedig ugyanazok a sportolók szerepelnek, akinek állva üvöltöztem a tévé előtt az olimpia során. Atlétikában szívesen megnézek egy-egy látványos számot, mint például a 100 méteres síkfutást, de csak az olimpián izgulom végig a kalapácsvetést. Csak az olimpián tudok olyan sportágakat követni, amelyeknek a szabályait sem igazán értem, mint például a küzdősportokat.

Nagyon jól tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Sőt. Az olimpia bő két hete alatt olyanok is órákat töltenek a közvetítések előtt, akik soha, semmilyen sporteseményt nem követnek. Olyanok is percre pontosan tudják a magyar és a román sportolók érmeinek a számát, akik nem tudják, hogy mi a les.

Az olimpia tehát az egyedüli olyan sportesemény, amely globálisan mindenkit lázba hoz. Együtt örvendünk és sírunk a kedvencekkel, olyanokkal, akiknek a nevéről akkor hallottunk először, de a mezükön ott a piros-fehér-zöld, vagy a trikolór.

És akkor a Kanapéfilozófia vesz egy éles kanyart: ha ez így van, miért nem fektetnek az államok, a kormányok többet a sportba? Miért nem használják ki a sport nagyon erős közösség- és sok esetben nemzetépítő jellegét? Belefutottam az interneten egy térképbe, amelyen egyértelműen látszik, hogy régiónkban, Közép-Kelet Európában csak Magyarország számára igazán fontos a sport. Félreértés ne essék: nem a magyar kormánynak akarok dicshimnuszt zengeni, mert számtalan olyan döntésük van, ami nálam kiveri a biztosítékot. Viszont igenis fontosak a stadionok, a sportbázisok, a sikersportok kiemelt támogatása, mert ilyenkor, amikor megmérettetik magukat a magyar sportolók, akkor ott az eredmény.

Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon a sportba fektetett pénz megtérül a egészségügyben, mert több sportos, aktív ember kevesebb beteget jelent, ami az egészségügyi rendszer olcsóbb fenntartásához vezet. Talán épp ez a baj: az eredmények hosszú távon jelentkeznek. Legalább 10, de inkább 20 év múlva. És mifelénk nem létezik az a politikai berendezkedés, amely kormányváltáskor továbbvisz 10-20 éves kifutású projekteket.

Mindig jön valaki új, egy okosabb, aki sokkal jobban tudja, aztán amikor jobbik esetben 4 év múlva, de gyakran pár hónap múlva más ül a gombokhoz, a bársonyszékbe, más hozza a döntéseket, akkor minden kezdődik elölről. És minden áll egy helyben. Kár. Ejh, de szép volt ez az olimpiai két hét.