Élő Kolozsvári Rádió

Védelmi minisztérium: szó sincs a kötelező sorkatonaság visszaállításáról

Ismét cáfolni kell a híreszteléseket.

sorkatonaság
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 11, 09:47

Cáfolja a hadügy a kötelező katonai szolgálat bevezetéséről szóló híreszteléseket.

A védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a bukaresti családorvosoknak a fővárosi közegészségügyi igazgatóság orvosi ellátások és egészségügyi programok szolgálata által küldött átirat rutineljárás. Ezeknek semmi köze a kötelező katonai szolgálat bevezetésére vonatkozó úgynevezett bizonyítékokhoz, amelyek az utóbbi időben bejárták a közösségi médiát, riadalmat keltve.

Az egészségügyi igazgatóságok évente, november elsejéig elküldik a területi és a megyei katonai központoknak, azoknak a 18 és 35 év közötti férfiaknak a listáját, akiknek a katonai szolgálattal össze nem egyeztethető betegségeik vannak, tehát rutineljárásról van szó – közölte a védelmi minisztérium.

Romániában 2007. január elsejétől függesztették fel a kötelező katonai szolgálatot, béke idejére. A védelmi minisztérium közleményében hangsúlyozza, ismételten közölte, hogy soha nem vette számításba a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését, hanem kizárólag önkéntes alapon toborozza a tartalékosokat. A kötelező katonai szolgálat visszaállítása, ezzel együtt a katonakötelesek toborzása, a törvény értelmében háború, mozgósítás valamint ostromállapot ideje alatt lehetséges.

rador

Etichete:
Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 08:01

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vasárnap benyújtotta a parlamentnek kormánya programját és a miniszterjelöltek névsorát. A kabinet...

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 09:42

Rekordösszegű támogatás a Kolozsvári Magyar Napoknak

Kolozsvár önkormányzata idén is jelentős összeggel támogatja a civil szférát és a kulturális programokat A kulturális egyesületeket...

Rekordösszegű támogatás a Kolozsvári Magyar Napoknak