Élő Kolozsvári Rádió

„Romániában nem tudjuk és nem is kell akarjuk kivezetni a földgáztüzelésű kazánokat 2040-ig”

Az Európai Unió szeretné elérni, hogy 6 év alatt, 2030-ra jelentős mértékben csökkenjen az épületek üvegházhatásúgáz kibocsátása és energiafogyasztása, 2050-re pedig már egyáltalán ne terheljék a környezetet.

Ezért 2030-tól minden új épületnek kibocsátásmentesnek kellene lennie, a közintézmények pedig ennek a követelménynek már 2028-tól meg kell felelniük.

Az Európai Parlament múlt héten fogadta el az épületek energiahatékonysági szabályzására vonatkozó határozatot, amely, a többi között előírja a kizárólag fosszilis tüzelőanyaggal működő, önálló kazánok kiiktatását. Ezért a tagországok jövő évtől már nem nyújthatnak támogatást a kizárólag fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni kazánok felszereléséhez, csakis olyan hibrid fűtési rendszerekre kínálhatnak pénzügyi ösztönzést, amelyek a kazánt például napenergia-berendezéssel vagy hőszivattyúval ötvözik. A szabályozás alól mentesülnek a mezőgazdasági és műemlékvédelmi épületek, valamint a templomok, az imahelyek vagy az ideiglenesen használt épületek is.

Mindez egyelőre ajánlás, nem tiltás. Jelenleg Romániában is léteznek olyan helyi határozatok, például Kolozsváron, amelyek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében tiltják az egyéni hőközpontok felszerelését az újonnan épített tömbházakban, ezekben az ingatlanokban a kazánnak a teljes épületet vagy egy lépcsőházat kell kiszolgálnia.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői tartózkodtak az épületek energiahatékonysági szabályzására vonatkozó határozatról szóló szavazáson az európai törvényhozásban. Winkler Gyula EP képviselőt kérdeztük.

Riporter: Orbán Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2024 március 19, 14:59

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”