Élő Kolozsvári Rádió

Fenyegető üzeneteket küldtek kárpátaljai magyarok telefonjaira

„Magyarok késhegyre!”, „Gyorsan meneküljetek, hazaárulók!”, „A magyarok paraziták!”, „Takarodás Ukrajnából!”, „Aki nem fut el, az lesz az első!” – ilyen, és ezekhez hasonló tartalmú üzeneteket küldtek ismeretlen feladók kárpátaljai magyaroknak hétfőn.

A Magyar Nemzet online portálján közzétett hír szerint az időzítés azért is érdekes, mivel a legnagyobb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség éppen a fenyegetésekkel egyidőben emlékezett meg fennállásának harmincötödik évfordulójáról. Az obszcén és halálos fenyegetést is tartalmazó üzeneteket bosnyák, kazah és kirgiz számokról küldték – az ukrán Dezinformációellenes Központ szerint.

Közösség elleni uszítás bűntettének gyanúja és nemzetbiztonsági kockázat miatt Tényi István magyar közéleti szereplő három hatósághoz fordult az ügyben, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, a Nemzeti Nyomozó Irodához és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz – tudta meg a Magyar Nemzet. Rádiónk megkereste a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, azonban nem kívántak nyilatkozni, miután az ukrán Dezinformációellenes Központ orosz provokációnak minősítette a fenyegetéseket. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz eljuttatott kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, ha később érkezik reakció, visszatérünk a témára.

 Az ukrán Dezinformációellenes Központ mindenkit arra kér, hogy az ilyen üzenetek érkezésekor blokkolja a felhasználót, akitől az SMS jött, és forduljon a Kiberrendőrséghez.

A kárpátaljai magyaroknak címzett fenyegető üzenetekről Birtalan Albert összefoglalóját hallgathatják meg.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 28, 15:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”